2011. október 3., hétfő

A mennyei seregek

Nagyon sok mindenbe bele lehet kötni az életemben, nem vagyok tökéletes, és követtem el már súlyos hibákat is. Biztos van, aki képmutatónak, hiteltelennek és mit tudom még minek tart.
Erre azért nem kell összeroppanni (bár változni, csiszolódani tudni kell...), mert Jézusra is mondtak mindent és Ő nem embereknek kivánt megfelelni, az elvárásaiknak (szabadítsa meg Izráelt a római igától pl.), hanem az ATYA megváltó tervét véghez vinni, élete árán is.
Éppen ezért nem félek semmitől és nem hátrálok meg, nem megyek parkoló pályára.
Mert ha Istennek nem lennék fontos és nem akarna használni, nem áldana, vigyázna rám, ahogy eddig, ő nem mond le senkiről. Rólam sem soha!
Nem csak küld csatákba, és bízza ránk szent ügyét, hanem közben véd és óv is, csodálatos módon.
Mondják páran, hogy félnek, akár még gyávák is az Úrról beszélni, őt felvállalni a hitetlen, világi barátok előtt, a társadalomban, mert támadások érhetik őket és sok megvetés stb...
Nem könnyű ez kétségtelen.
Nem kell félni, bízni kell Istenben.
Íme egy ószövetségi szép példa, nekem nagyon tetszik.:
"14Akkor lovakat, harci kocsikat és tekintélyes sereget küldött oda. Azok megérkeztek éjjel, és körülvették a várost. 15Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, már körülvette a várost a sereg lovakkal, meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? 16De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! 17Majd Elizeus így imádkozott: URam, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az ÚR megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.  18Amikor aztán az arámok rárontottak, így imádkozott Elizeus az ÚRhoz: Verd meg ezt a népet vaksággal! Meg is verte őket vaksággal Elizeus kérése szerint."
(Királyok II. könyve 6, 14-18. v.)
Ez a történet arról szól, hogy a látszólag túl erőben lévő Arám királya seregével megtámadja Izráelt.
Ám Izráel megtámadott csapata között ott van Izráel Istenének prófétája Elizeus, aki imádkozik az isteni megtartásért. 
Amikor "megnyílik" Elizeus szolgájának szeme látja, hogy a hegy tele van Elizeus/Izráel körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal, égi sereggel.
A győzelem pedig innen már garantált. Ha az Ószövetségben ez így volt, én hiszem, hogy az Újszövetségi korban, ami Jézus földre jöttével kezdődik, még inkább meg van ez a védelem.
Amikor csatába indulok, vagy jönnek a bajok, a támadások, megvetések, kritikák, próbák és felvonulnak ellenem, akkor jó tudni, hogy a ellenséggel szemben, igaz láthatatlanul, de ott van az égi sereg.
Isten óv és küldi a seregét, nem hagy egyedül.
Ezért nem félek, mert tudom, hogy ez ma is így van, nem csak Elizeus korában.
Nyilván van, aki erre azt mondja bolondság ez, és lökött vagyok én is.
Erre Pál apostol szavaival tudok válaszolni, íme:
"18Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje."           (Pál I. levele a Korinthusiakhoz 1, 18. v.)
  A megatrtás immár Jézusban van, a megváltása által.
Bajod van, gyászolsz, öngyilkosság határán állsz, munkanélküli lettél, elvetéltél, elhagytak, meddő vagy, bántottak, csalódtál, szenvedély beteg vagy, bűnös vagy?
Ne csüggedj és ne add fel, mert Jézus meghalt érted is, és imádkozz, nézz széjjel és meglátod nem vagy egyedül, ott vannak körülötted az égi seregek!!!

Ezért nem félek, és nem leszek gyáva, ezért nem hallgatok Isten dolgairól.
Történjen bármi, megyek előre tovább, Isten ügyéért, az evangéliumért.

“Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk. Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok, pedig örökkévalók.” (2Kor. 4,17-18. v.)

Istenem, kérlek addj ehhez erőt és igaz hitet!

Szepes Péter
teológus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése