2015. december 23., szerda

Karácsony Ünnepe


A végtelenül élő Istenfiú, akinek nincsen kezdete és a világ teremtésénél is ott volt, belepászította magát az emberi létbe, időbe, testbe, a fizikai törvények alá, térbe és korlátok közé. Vállalva ezt miértünk! Úgy bele gondolok abba, hogy amikor Jézus egy-egy palesztinai éjszakán felnézett az égre, nézve a holdat és a csillagokat, a tejútrendszert, akkor mosolyogva "konstatálhatta", hogy mind ez úgy működik ahogy a Teremtővel megalkották. A túlvégéről szemlélve is tetszhetett neki. Az emberek élete viszont nem tetszett, -bár akkoriban még a bűn nem volt intézményesítve az egész Földön, mint manapság- hiszen utolsó esélyeként ennek a világnak született meg kb. 2000 éve a júdeai Betlehemben. Mekkora kegyelem ez, az Ő földi élete, váltságszerző munkája! Az emberek élete elfordult Istentől, távol voltak Tőle, s nem volt már vissza út. Ezért az Isten az Ő Fia által, Jézus által azt választotta, hogy Ő ment be az emberek közé, Ő ment hozzájuk. Büntetés helyett, világra jött az örök és igazi SZERETET!! A KEGYELEM ideje. Ez történt 2000 éve.
De jaj a világnak, ha mind ez mára csak történelemmé vált, egy születésnap éves megünneplésévé! Emlékké és múlttá. Egy régi aranyos mesévé. Egy régi történetté.
MERT Jézus ma is él és a JELENBEN is munkálkodik, most is Úr! Ma is lehet hozzá szólni, hozzá imádkozni, Őt megszólítani, Őt ünnepelni és Neki bűnt vallani. Bevallani ami elromlott, kidobni, ami romlásba dönt, megtagadni, amit a világ, a csoportszellem ránk erőltetett, amit a divat megkövetel, meg a modern kultúra. Vissza lehet térni ma is az Istenhez. Ez a Karácsony. Ő hatalmas volt régen, hatalmas volt Palesztinában 2000 éve, és dicsőn hatalmas ma is, meg mindig az lesz, örökké! Te, én Vele tartunk, vagy a világ önjelölt divattervezőjével a Sátánnal? Az ember és az emberi kapcsolatok gyilkosával? Megváltó, szabadító, vagy az emberölő? Öröm, vagy örök üresség. Béke vagy nyughatatlan küzdelem? Élet vagy halál? Nem kisebbről szól a mai, idei Karácsony sem! Mi döntünk!
Jézus jelen van, itt van, ott van, és VÁR. Rád, rám, minden emberre. Megtalálható, megkereshető, átkarolható, szerethető, imádható Istenfiú Ő, aki érted, értem vállalta ezt az egészet.
Lépj felé!
Ez a Karácsony-szerintem.
Áldott Ünnepeket-Isten jelenlétében!


Szepes Péter
okleveles teológus

2015. június 19., péntek

Eszperantó nyelvvizsga

Isten kegyelméből több hónapos intenzív tanulás után (napi 6 óra) meglett az Eszperantó középfokú (B2 komplex) nyelvvizsgám az ELTE ITK-án Budapesten.
Nagyon izgultam és stresszes helyzet volt így 40 éves fejjel ez nekem. Oroszból érettségiztem, aztán ennyi. Komolyabb nyelvvizsgára még nem mentem. Egyszer angolból alapfokúztam szóbeliből, de az nem volt elég eredményes.  
Amikor a vizsga környékén június elején olvastam Dávid egyik zsoltárát akkor kaptam azt az üzenetet: "maradj csendben, én munkálkodom". Majd amikor a szóbelire vártam a terem előtt, hogy be menjek vizsgázni, akkor azt az ének részletet kaptam üzenetként az Istentől, az én Atyámtól, hogy: "nem hiába állt a Golgotán a kereszt!" Majd azt, hogy: "én felemellek".
Nos ma megjelentek a nyelvvizsga eredmények, s sikerültek a vizsgák.
Szóbeli: 72%, írásbeli: 73% lett.
Így megkaphatom az okleveles teológus (MA) diplomámat is.
Istenben sosem csalatkozom!
Soli Deo Gloria!!!


Szepes Péter

2015. március 19., csütörtök

Szociális gondozó és ápoló vizsga

Tegnap ('15.03.18.) a berceli Rózsák Völgye Szociális Otthonban, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (Budapest) megbízása alapján vizsgabizottsági tagként vettem részt 15 fő gyakorlati és szóbeli vizsgáztatásában. Az írásbeli vizsga 2015. 03. 04-én volt. A hallgatók (OKJ 34-762-01) szociális gondozó és ápoló végzettséget szereztek. Mindenkinek sikerült. Sok sikert nekik a szakmában!

Külön érdekesség, hogy a képző intézmény, az általam már jól ismert Tüske Kft volt, a vizsga elnöke pedig Verbói Tiborné, aki általam tisztelt, kedves ismerősöm, kolleginám a szakmában.
Jó élményekkel térhettünk haza.

SDG!


Szepes Péter




  

2015. március 17., kedd

Nun mi lernas Esperanton! (Most eszperantót tanulok!)

https://www.youtube.com/watch?v=ab_4ojVTgv8

https://www.youtube.com/watch?v=umudO2GDTKY

www.eszperanto.hu



Dio helpu!



Petro Szepes




2015. január 25., vasárnap

A Bokori Evangélikus Gyülekezetben

2015. 01. 18-2015. 01. 25-ig imahét volt világszerte a Krisztus-hívők egységéért. Így Bokor községben is. A samáriai asszony találkozása Jézussal történetének magyarázata volt minden este, ott ahol összejöttek. Bokoron két alkalom volt ennek jegyében, mind kettő a helyi Evangélikus Gyülekezetben. Január 18-án az első és ma, pedig a második. Erre az alkalomra az evangélikusok meghívtak minket is, bokori baptistákat a gyülekezetünkből. A Bapista Gyülekezetünket a mi családunk képviselte. Engem kértek fel igehirdetésre, melyet örömmel elvállaltam. Thuránszky István béri-bokori-kutasói evangélikus lelkész úr vezette a liturgiát, én pedig prédikáltam. Ezt követően az evangélikus parókián finom ebéddel vendégeltek meg minket az evangélikus asszonyok, Krátki György felügyelő barátom vezetésével. Köszönjük a meghívást. Áldott alkalom volt! Dicsőség Istennek érte!  






Szepes Péter
teológus