2011. április 22., péntek

Jézus a Megváltó! (Húsvét)





 
Jézus Pilátus előtt
 1Ezzel fölkerekedett egész sokaságuk, és Pilátushoz kísérték. 2Ott vádolni kezdték: "Azt tapasztaltuk - mondták -, hogy fellázítja népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt állítja magáról, hogy ő a Messiás-király." 3Pilátus megkérdezte tőle: "Te vagy-e a zsidók királya?" "Magad mondod" - felelte. 4Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: "Semmiben nem találom ezt az embert bűnösnek." 5De azok erősködtek: "Tanításával fellázítja a népet Galileától kezdve egészen Júdeáig."
 
Jézus Heródes Antipás előtt
 6Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy Galileába való-e. 7Amikor megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki azokban a napokban épp Jeruzsálemben tartózkodott. 8Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Régóta szerette volna látni, mert sokat hallott felőle, s remélte, hogy valami csodát tesz a jelenlétében. 9Sokat faggatta, de nem méltatta feleletre. 10A főpapok és az írástudók is elmentek, és hevesen vádolták. 11Heródes udvarával együtt gúnyt űzött belőle, csúfságból fehér ruhába öltöztette, aztán visszaküldte Pilátushoz. 12Ezen a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, bár azelőtt haragban voltak.
 
Jézus elítélése
 13Pilátus ismét összehívta a főpapokat, a véneket és a népet, 14s így szólt hozzájuk: "Elém vezettétek ezt az embert mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek. 15És Heródes sem, mert lám, visszaküldte hozzám. Láthatjátok, semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. 16Megfenyítem hát, és szabadon bocsátom." 17Az ünnep alkalmával szabadon kellett bocsátania egy foglyot. 18Az egész nép ezt ordította: "Vesszen el! Bocsásd szabadon Barabást!" 19A városban lázadás tört ki, és Barabás gyilkosság miatt került börtönbe. 20Pilátus ismét hozzájuk fordult, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. 21De tovább ordítoztak: "Keresztre! Keresztre vele!" 22Harmadszor is megkérdezte: "De hát mi rosszat tett? Semmi vétket nem találok, amiért halálra kellene ítélnem. Megfenyítem és szabadon bocsátom." 23De azok nem tágítottak, hanem egyre elszántabban, egyre hangosabban üvöltötték, hogy feszítse keresztre. 24Erre Pilátus úgy határozott, hogy enged követelésüknek. 25Szabadon engedte hát kérésükre azt, aki lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe, Jézust meg kiszolgáltatta nekik akaratuk szerint.
 
A keresztút
 26Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után. 27Nagy tömeg követte, asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta. 28Jézus hozzájuk fordult: "Jeruzsálem leányai - mondta nekik -, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, 29mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. 30Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! 31Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?"
 
Jézus a kereszten
 32Két kivégzésre ítélt gonosztevőt is vittek vele. 33Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott fölfeszítették, s a gonosztevőket is vele, egyiküket jobbról, másikukat balról. 34Jézus pedig mondta: "Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek." Ruháján sorsot vetve megosztoztak. 35A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: "Másokat megmentett - mondták -, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja." 36Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: 37"Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!" - mondták. 38Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: "Ez a zsidók királya." 39Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: "Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is." 40A másik rászólt: "Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. 41Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat." 42Aztán hozzá fordult: "Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban." 43Ezt válaszolta neki: "Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben."
 
Jézus halála
 44A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott. 45A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. 46Jézus ekkor hangosan felkiáltott: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet." E szavakkal kilehelte lelkét. 47Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: "Ez az ember valóban igaz volt." 48És az egész kíváncsi tömeg, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verte, és szétoszlott. 49Jézus ismerősei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték, távolabb állva látták mindezt.
 
Jézus temetése
 50Volt egy József nevű tanácsos, derék és igaz férfi, Júdea Arimatea nevű városából származott, és maga is várta az Isten országát. 51Ő nem értett egyet a határozattal és az eljárással. 52Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 53Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol még nem feküdt senki. 54A készület napja volt, a szombat már beállóban. 55A Galileából érkezett asszonyok is elmentek és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a holttestet. 56Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.
(Lukács evangéliuma: 23. rész)
                                                                       
 
 

Kedves Testvérek, Olvasók!

Nagypéntek van, Jézus Krisztus a Megváltó keresztre feszítése, halála-erre emlékezünk.
Érdekes ezt emberileg (nem csak teológiailag) is végig gondolni, hogyan is kezdődött?
Van egy hitben élő zsidó fiatal lány, aki már jegyben jár Názáretben egy József nevű hívő ácsmesterrel, úgy döntöttek családot alapítanak, elkezdik az igazi önálló életet.
József Dávid házából származott, hűséges, az isteni törvényeket betartó dolgos fiatalember.
Ideális férj egy zsidó hívő lánynak.
Aztán beüt a "krach", Mária állapotos, de még nem házas, ez paráznaság, jegyesség megtörése, hú nagy a baj, megkövezés is kinéz büntetésként.
József bár úgy érzi egy életre elvesztette Máriát, de jobban szereti annál, mint sem a törvények szerint kiszolgáltassa őt, inkább (gondolom rettentő fájó szívvel, hiszen az életét kívánta Máriához kötni örökre...) titokban el akarja bocsátani őt, hogy ne kövezzék halálra és a kis magzatnak se essen baja.
Aztán jön az Úr angyala és kijelenti azt, amit nem lehetett egyszerű ennek a jegyes majd, házaspárnak feldolgozni, az bizonyos.
MÉGPEDIG: AKI A SZÍVED ALATT VAN, AZ A SZENTLÉLEKTŐL FOGANT ÉS Ő LESZ A MESSIÁS, Ő SZABADÍTJA MEG IZRÁELT!
Mária szívében forgatta ezeket az Igéket.
Aztán felnevelték (később született testvéreivel együtt) Jézust, élve ő is a zsidó kis család mindennapjait.
Segített apjának, majd annak halála után mint legidősebb gyermek gondoskodott anyjáról, a betevőről, egészen 30 éves koráig, amikor is a törvények értelmében a zsidó hithű férfinek már joga volt felolvasni az ószövetségi tekercsekből és tanítani a templomban, zsinagógákban.
A kisgyermekből meglett férfi lett, aki megkezdte 3 éves tanítását, és bevégezte küldetését.

A 2000 évvel ezelőtti Húsvét (ami az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásra való emlékezés ünnepe volt, a bárány vére amelyik szemöldökfán ott volt, az a család nem veszítette el elsőszülöttjét, húsvétkor ennek emlékére kovásztalan kenyérrel kellett elfogyasztani a páska-bárányt...) már az AGNUS DEI-ről szól az Isten Bárányáról: Jézus Krisztusról, a Megváltóról.
Most pedig Jézus kereszt halálának igei üzenetéről pár gondolat és továbbgondolni való.
A Gecsemáne kerttől ha indulunk, egyszerűen csodálatra méltó, de egyben követni való az az indulat ami Jézus Krisztusban megvolt.

Íme (Filippi 2, 5-11 v.):
 "Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,
Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,
Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;
És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való;
Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére."

Tegnap megnéztük Mónival a Passio című filmet is, ez is segít átélni az egészet.
Az indulat. A szeretet. Az önfeláldozás. A tűrés. Az engedelmesség. A hűség. Az ima. Az állandó lelki kapcsolat és sorolhatnám még. Ezek mind segítették Jézust, kibírni azt ami nagycsütörtökön elindul az árulással és a rettentő kereszthalállal végződik.
Nem magára, hanem mennyi mindenre, mindenkire figyel Jézus.
Figyel a tanítványaira, akik a Gecsemáné kertben nem igazán értve mi is történik elaludnak. Péter, János és Jakab közelebb vannak hozzá és nagyon szenved, haláltusáját vívja, de itt is figyel rájuk és felszólítja őket, ne aludjanak, hanem imádkozzanak ők is, hogy kisértésbe ne essenek.
Micsoda odafigyelés, mekkora szeretet, nem csupán a saját lelkével, hanem tanítványaiéval is törődik, még itt is figyel rájuk, pedig Ő maga is nagyon fél és szenved, mert hatalmas, már-már kibírhatatlan ez a teher, egy ember a világ összes bűnét magára veszi, iszonyatos...
De nem emberi, ördögi erő, hatalom adja át őt az őröknek ott a kertben, hanem a "legyen meg Atyám a te akaratod..." és magát adja át, önként tökéletes és végleges (bakok, bikák vére nem kell már többé...) áldozatul önmagát a bűnös emberiségért. Mekkora önfeláldozó szeretet!
Eszembe jut és azonnal a porba sújt, hogy én, mi emberek még most 2000 évvel e megváltóhalál és az újszövetség után is mennyire távol vagyunk ettől az indulattól éles helyzetekben.
Van egy kis, vagy akár nagy gond, mindjárt összedől a világ, nincs erőnk dolgozni, gondolkozni, imádkozni és tenni ellene, csak magunk körül forgunk, egoistán, önsajnálattal, vádaskodva, másra meg egyáltalán nem figyelünk. Mások gondját magunkra vegyük, ó esélytelen, elég a magunk baja...
Jézus ott a kertben és az életében nem így tett!
A Gecsemáné előtt közel egy héttel nem fogadta el azt, hogy földi királyként vonuljon be, mint politikai szabadító, mert nem magáért élt, nem is a céljaiért, hanem az Atyának és Atyáért élt.
Az utolsó vacsora/Úrvacsora előtt mint a tanítványok szolgája, mint a "legkisebb" közöttük megmosta a lábukat, igen Júdásét is, igen vele is együtt vacsorált, igen végig szerette őt is, és közöttük/értük töltötte el az utolsó napjait is, pedig minden oka meg lett volna arra, hogy félre húzódjon, hogy teljesen egyedül legyen, de nem tette, mert Ő az emberekért jött, nem magáért. A tagadó Péterekért...
Mi tanulunk ebből, ilyen jellemű a mai magyar keresztyénség/kereszténység?
Kemény kérdés ez.
Ujjgyakorlat ez a Húsvéti ünnep is, megszokás vagy csak a pogány hagyományok únott hajszolása (csokinyulak, tojás, locsolkodás stb...), a testnek élés, evés és ivás?
Vagy valami más?
Az Üdvözítő imádása, neki való engedelmesség?
A két kérdés között és a válaszok között "csupán" csak annyi a különbség, hogy elkárhozol, vagy üdvözülsz!
"Csak" ennyi a tétje!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ne legyen már "hiába való" a Golgotai kereszthalál az életedre nézve!
Szóval a Krisztus indulata.
Taglaljuk még ezt kicsit.
Jézus Krisztus amikor többször elesik a kegyetlen/sátáni/római bánásmód miatt a kereszttel, akkor a jeruzsálemi lányok/asszonyok egyébként szívből síratják. A válasz, ne engem, könyörgöm ne engem sirassatok, MAGATOKAT, mert ha ebből sem tanultok, hogy mi miatt is van most ez, ha nem tértek meg, akkor jobb ha nem szültök, nem szoptattok, mert az ítélet rettenetes lesz és már semmi nem ment meg benneteket, a hegyek/halmok sem tudnak már eltakarni Isten ítélete elől. A bűneitek felett sírjatok és ragadjátok meg az üdvösséget, pont ezért roskadok most a kereszt alatt, megtéve Pilátus udvarából azt a bő 500 métert a Koponya/Golgota hegyéig, a vesztőhelyemig, ó Jeruzsálem leányai!
Itt is nem magát sajnáltatja, nem önmagát helyezi a középpontba, hanem az asszonyok bűnös életét, megtérését.
Egyszerűen pánikbaejtő, hogy időnként mennyire távol vagyunk ettől az indulattól, önfeláldozó szeretettől!
Tudunk így figyelni a másikra? Jézusnak a kínhalál közepette (én egy hosszú kínhalálnak nevezem azt a brutális vallatást, verést és keresztre feszítést, amivel majd egy napon át szenvedtették Jézust, óriási testi/lelki kínok között...) is a másik üdvössége, sorsa, örökélete a legfontosabb.
Krisztusi indulat.
Már függ a kereszten -olvassuk el ehhez a mai ige mai bejegyzését:  http://www.maiige.hu/ - utolsó levegőért küzd, óriási kínok között, ám (számomra ez annyira emberi és isteni egyben, hogy nehéz könnyek között kibírni) lenéz és látja drága Édesanyját Máriát, aki ekkor már minden bizonnyal özvegy és idősödik, ő pedig mint legidősebb fiú haldoklik. Jézus a kereszten tudja, hogy Édesanyjának lelki gyötrelem mellett (el kell temetnie a Fiát) testi szükségei is adódhatnak, férfi nélkül odahaza.
Ezért a szeretett tanítványnak Jánosnak is hagy hátra üzenetet.
"Anya íme a te fiad, Fiú íme a te Anyád!" Magyarul: kedves János gondoskodj kérlek Édesanyámról.
Óriási szeretet és szívbe markoló, megható és emberi is, de leginkább Krisztusi!
János engedelmeskedik, mint hű tanítvány.
Jézus a gondoskodó fiúgyermek és a Megváltó egyszerre-csodálatos!
Krisztusi indulat.
Az egyik lator ugyanúgy átkozza, szidja, gúnyolja, mint oly sok mindenki ott a kereszt körül is, ő az utolsó (hiszen ő is haldoklik) esélyét dobja el magától, borzasztó és fájdalmas tanulság ez.
A másik viszont aki haldoklik szintúgy, utolsó lehelletével megragadja a bűnbánat lehetőségét és kéri Krisztust, hogy mint élete Ura, emlékezzen majd meg róla bűnös, a kereszten méltán szenvedő, -nem úgy, mint az ártatlan Krisztus,- emberről, ha eljön az országával.
Jézus rátekint és megadja a megbocsájtást és a feloldozást: "bizony mondom néked még ma velem leszel a paradicsomban!" Haldokolva, kínhalált szenvedve, utolsó lehelletével is, de figyel a latorra (most sem önmagára!)  és megmenti őt az örök kárhozattól.
Ami még csodálatosabb, még aznap együtt voltak a paradicsomban: a lator és annak Krisztusa.
Jézus haláltusáját végig nézve nem véletlen, hogy sokan mellüket verve megtértek és a római százados is a kereszt tövében azt mondta, hogy ez az ember igaz  és Isten fia volt.
Krisztusban olyan indulat volt, hogy még a gyilkosait is szerette és a kereszten azért imádkozott, hogy: "Atyám bocsáss meg nékik, mert nem tudják mit cselekednek!" Ez nem semmi!
Elvégeztetett és Jézus Krisztus az Atyja kezébe tette le a lelkét, annak az Atyának a kezébe, akit születésétől tisztelt, szeretett, akihez élete árán is hűséges maradt, akihez annyi, de annyi éjszakát átimádkozott, és akit képviselt, hiszen az Ő nevében jött és élte földi életét.
A pokol és halál fullánkja és diadalma semmivé foszlott, sőt Jézus alászállt a poklokra is, hogy senki ne maradjon ki az újszövetség ígéretéből és ott is hirdette a szabadulást, a Húsvét egyik legnagyobb kegyelme volt ez is.
Ám nekünk már a testi halálunk után, vagy az elragadtatáskor már nem lesz módunk változtatni, ADDIG kell megtérni, újjászületni és Krisztusnak élni!
A Jelenések könyve, amit a szentlélek által a szeretett tanítvány János írt, bizony olykor borzongatóan leírja mi vár az emberiségre még, és nagyon közel az elragadtatás, az utolsóítélet is.
Nincs már sok lehetőség, nagyon fogy a kegyelmi idő! Ragadja meg mindenki, mert nehogy késő legyen.
Legyek/legyünk Krisztus követei mindenhol és hirdessük az evangéliumot, tanítványokká téve még sokakat, a Golgotai kereszt üzenete és a 3 nap múlva történő dicső feltámadás fényében!
Hiszen Jézus feltámadásával nem csak örökre legyőzte az Ördögöt, hanem első zsengéje lévén az ÚJ teremtésnek.
Az ő halálával és FELTÁMADÁSÁVAL már a fizikai halál nem végállomás, nem kárhozat, hanem egy küszöb, belépő az új és örökélet kapuján, hiszen ha Jézusnak átadott életet élünk és Őt szolgáljuk, mi is örökéletet nyerünk és vele uralkodhatunk dicsőségesen, ahol már nem lesz sírás, meg betegség, "mert Isten letöröl szemünkről minden könnyet!"
Ne felejtsük el: mindenki fel fog támadni, csak lesz aki az örök halálra és lesz aki az örök életre!
Rajtad áll, hogy melyikre, csak is rajtad, rajtunk, rajtam áll!

Eldöntöttem (még 14 évesen), hogy én az örökéletre akarok feltámadni!
Ehhez kérem az erőt, a Krisztusi indulatot, Jézus uralmát a szívem, életem felett.
Ő az életem Ura!

Dicsősség és hála Neki ezért örökké!
Ámen!

Áldott Feltámadási Ünnepeket kívánok mindenkinek!





Szepes Péter
teológus

2011. április 19., kedd

Ellenőrzés...

Holnaptól a munkahelyemen (Intézet http://www.bercelrehab.hu/) fenntartói ellenőrzés lesz bő kéthéten át.
Ez egy nagy vizsga is, mindjárt leírom miért.
Alapvetően úgy dolgozom, dolgozunk, hogy az helytálló legyen minden körülmények közepette.
És legjobb igyekezetünk ellenére is, találhatnak hibákat, csiszolni valókat az ellenőrök.
Megújulni, korrigálni, javulni mindég szükséges.

Ám írtam, ez egy nagy vizsga is.
Számomra több ez egy átlagos ellenőrzéstől.
Hiszen látszódani fog e, hogy ezt az intézetet hívőember vezeti?
Ez az igazi tétje.
Nyilván az ellenőrök ezt e szempontból nem fogják mérni, vizsgálni, de ki kell, hogy domborodjon majd, nekem ezt észre kell majd vennem.

Ezért vizsga ez.
Kérem Isten áldását és erejét, útmutatását, ebben az időszakban is.
Állok/állunk az ellenőrzés elébe.


Szepes Péter
igazgató, teológus

2011. április 8., péntek

A tékozló fiú története (The Prodigal Son's story)

"Monda pedig (tudni illik.: Jézus): Egy embernek vala két fia;
És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont.
Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.
Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni.
Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.
És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, amit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.
Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!
Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.
És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!
És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.
És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam !
Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!
És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk.
Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.
Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és táncot.
És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az?
Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy                            egészségben nyerte őt vissza.
Erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt.
Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.
Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot.
Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!
Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott."
                                         
                                                   (Lukács evangéliuma: 15. rész: 11-32. v.)


Az ember egyet nagyon tud, kikérni a jussot és rendelkezni a saját élete fölött.
A juss az életünk, amit Isten adott nekünk, ám ennek a minőségétől, tartalmától függ az örök életünk.
Nem önerőből lehet ezt végig csinálni, hanem csak Isten tenyerén, Neki engedelmeskedve.
A vég cél az üdvösség és rögös út vezet el hozzá.
Ma is nagyon sokan elkérik az életüket Istentől, aki megszakadt szívvel, mint Atya odaadja azt, hiszen ő nem robotokat teremtett, hanem érző embereket szabad akarattal.
Az életen most értsünk inkább életvitelt, úgy érthetőbb mit szeretnék kifejteni.
Van aki úgy gondolja nincs Isten, ezért ő saját élete istene.
Ádám és Éva volt az első (és nem utolsó) tékozló ember-pár.
Nem volt jó az Atya mellett az Éden kertben, valami más és "több" kellett nekik, kis biztatással (ördög kígyó képében) ez a "többlet", olyan lehetsz mint Isten.
Ne légy alárendelt, vedd kezedbe életed, és lépj az Isten helyébe, Őt pedig töröld az életedből.
Ja, hogy azt nem mondja az ördög, hogy ő akar az ember istene lenni, hát ő embergyilkos, csaló, hazug. Istenre ha nem figyelünk: vége, van amikor örökre.
A tékozló fiúnak meg volt mindene, de "szabadságot" akart, önrendelkezést élete felett, kívül az atyai házból.
Ismerjük mi lett a vége. Látszólagos barátok, akiknek addig kellett, míg van pénze, parázna nőkre költötte el, tivornyázott, mulatott, és a földi féktelen vágyainak élt, egy darabig...
Aztán elfogyott a pénz és a barátok is, amikor igazán bajba került és már a disznók mosléka is jó lett volna, nem maradt mellette senki és a biztos halál várta.
Mielőtt a tékozló fiú életvitelén ítélkeznénk és a barátokén, akiknek csak addig kell a másik ember társasága, míg ki lehet használni és a "farvizén" utazni előre, szóval mielőtt moralizálnánk, jusson eszünkbe Nátán próféta mondata Dávid királyhoz: "te vagy az az ember!..."
Szóval mi vagyunk a tékozló fiú!!!
Hahó értjük ezt!?
Minden ember tékozolja az életét, addig míg Jézus Krisztust be nem engedi a szívébe.
Óriási kegyelem, hogy a fenti bibliai történetben, az Atya a tékozló életvitel ellenére is továbbra is nagyon szereti a fiát és VISSZAVÁRJA.
Amikor lelkigondozónak tanultam, ott mondta az egyik tanárom, hogy egy kislánnyal lerajzoltatták a tékozló fiú történetét, ahogy ők megélik. A rajzon volt egy nagy ház, aminek az ablakából az Atya távcsővel kukkolta a távoli határt.
A kislány így élte ezt meg, és mennyire találó volt a rajza!
Érdekes a másik fiú esete is. Te itt vagy velem és mindenem a tiéd, de ő elveszett, meghalt és újból él-mondta az Atya, az értetlenkedő, tán féltékeny idősebb fiának, akit ugyan úgy nagyon szeretett.
Isten, Jézusban megmutatta, hogy nem az (ön)igazakért jött, akik gőgösen azt hiszik maguk megváltóik, hanem az elveszettekért. DE "megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek..." írja Pál. Isten mindenkit szeret és kegyelmét kínálja.
Az Atya különösen értésünkre adja, hogy az elesettek felé kiemelt figyelemmel van és haza várja őket és kész megbocsájtani azonnal. "Vétkeztem Atyám az ég ellen és teellened..."
A nyomorult élet beláttatja velünk (és Jézus nélkül minden életforma nyomrult, higgyék el nekem), hogy Jézus nélkül nincs igazi boldogság, békesség és üdvösség.
Van vissza út!
Jézus által lettünk Fiak.
Egy ellenségünk van (az ördög mellett) az idő.
Fogy a kegyelmi idő ugyan is.
Aztán eljön az amikor már nincs vissza út.

Tanuljunk irgalmat, kegyelmet elesett embertársaink iránt.
Ne tékozoljuk életünket, hanem maradjunk az Atya házában és szolgáljuk Őt.
Csak ennek az életnek van értelme.
Vigyázok el ne essek és ne lépjem át a küszöböt.
Köszönöm, hogy Jézus enyém vagy!

Dicsősség ezért az Istennek!


Szepes Péter
teológus, igazgató