Kedves Testvérek, Olvasók!
Nagypéntek van, Jézus Krisztus a Megváltó keresztre feszítése, halála-erre emlékezünk.
Érdekes ezt emberileg (nem csak teológiailag) is végig gondolni, hogyan is kezdődött?
Van egy hitben élő zsidó fiatal lány, aki már jegyben jár Názáretben egy József nevű hívő ácsmesterrel, úgy döntöttek családot alapítanak, elkezdik az igazi önálló életet.
József Dávid házából származott, hűséges, az isteni törvényeket betartó dolgos fiatalember.
Ideális férj egy zsidó hívő lánynak.Aztán beüt a "krach", Mária állapotos, de még nem házas, ez paráznaság, jegyesség megtörése, hú nagy a baj, megkövezés is kinéz büntetésként.
József bár úgy érzi egy életre elvesztette Máriát, de jobban szereti annál, mint sem a törvények szerint kiszolgáltassa őt, inkább (gondolom rettentő fájó szívvel, hiszen az életét kívánta Máriához kötni örökre...) titokban el akarja bocsátani őt, hogy ne kövezzék halálra és a kis magzatnak se essen baja.
Aztán jön az Úr angyala és kijelenti azt, amit nem lehetett egyszerű ennek a jegyes majd, házaspárnak feldolgozni, az bizonyos.
MÉGPEDIG: AKI A SZÍVED ALATT VAN, AZ A SZENTLÉLEKTŐL FOGANT ÉS Ő LESZ A MESSIÁS, Ő SZABADÍTJA MEG IZRÁELT!
Mária szívében forgatta ezeket az Igéket.
Aztán felnevelték (később született testvéreivel együtt) Jézust, élve ő is a zsidó kis család mindennapjait.
Segített apjának, majd annak halála után mint legidősebb gyermek gondoskodott anyjáról, a betevőről, egészen 30 éves koráig, amikor is a törvények értelmében a zsidó hithű férfinek már joga volt felolvasni az ószövetségi tekercsekből és tanítani a templomban, zsinagógákban.
A kisgyermekből meglett férfi lett, aki megkezdte 3 éves tanítását, és bevégezte küldetését.
A 2000 évvel ezelőtti Húsvét (ami az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásra való emlékezés ünnepe volt, a bárány vére amelyik szemöldökfán ott volt, az a család nem veszítette el elsőszülöttjét, húsvétkor ennek emlékére kovásztalan kenyérrel kellett elfogyasztani a páska-bárányt...) már az AGNUS DEI-ről szól az Isten Bárányáról: Jézus Krisztusról, a Megváltóról.
Most pedig Jézus kereszt halálának igei üzenetéről pár gondolat és továbbgondolni való.
A Gecsemáne kerttől ha indulunk, egyszerűen csodálatra méltó, de egyben követni való az az indulat ami Jézus Krisztusban megvolt.
Íme (Filippi 2, 5-11 v.):
"Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,
Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;
És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való;
Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére."
Tegnap megnéztük Mónival a Passio című filmet is, ez is segít átélni az egészet.
Az indulat. A szeretet. Az önfeláldozás. A tűrés. Az engedelmesség. A hűség. Az ima. Az állandó lelki kapcsolat és sorolhatnám még. Ezek mind segítették Jézust, kibírni azt ami nagycsütörtökön elindul az árulással és a rettentő kereszthalállal végződik.
Nem magára, hanem mennyi mindenre, mindenkire figyel Jézus.
Figyel a tanítványaira, akik a Gecsemáné kertben nem igazán értve mi is történik elaludnak. Péter, János és Jakab közelebb vannak hozzá és nagyon szenved, haláltusáját vívja, de itt is figyel rájuk és felszólítja őket, ne aludjanak, hanem imádkozzanak ők is, hogy kisértésbe ne essenek.
Micsoda odafigyelés, mekkora szeretet, nem csupán a saját lelkével, hanem tanítványaiéval is törődik, még itt is figyel rájuk, pedig Ő maga is nagyon fél és szenved, mert hatalmas, már-már kibírhatatlan ez a teher, egy ember a világ összes bűnét magára veszi, iszonyatos...
De nem emberi, ördögi erő, hatalom adja át őt az őröknek ott a kertben, hanem a "legyen meg Atyám a te akaratod..." és magát adja át, önként tökéletes és végleges (bakok, bikák vére nem kell már többé...) áldozatul önmagát a bűnös emberiségért. Mekkora önfeláldozó szeretet!
Eszembe jut és azonnal a porba sújt, hogy én, mi emberek még most 2000 évvel e megváltóhalál és az újszövetség után is mennyire távol vagyunk ettől az indulattól éles helyzetekben.
Van egy kis, vagy akár nagy gond, mindjárt összedől a világ, nincs erőnk dolgozni, gondolkozni, imádkozni és tenni ellene, csak magunk körül forgunk, egoistán, önsajnálattal, vádaskodva, másra meg egyáltalán nem figyelünk. Mások gondját magunkra vegyük, ó esélytelen, elég a magunk baja...
Jézus ott a kertben és az életében nem így tett!
A Gecsemáné előtt közel egy héttel nem fogadta el azt, hogy földi királyként vonuljon be, mint politikai szabadító, mert nem magáért élt, nem is a céljaiért, hanem az Atyának és Atyáért élt.
Az utolsó vacsora/Úrvacsora előtt mint a tanítványok szolgája, mint a "legkisebb" közöttük megmosta a lábukat, igen Júdásét is, igen vele is együtt vacsorált, igen végig szerette őt is, és közöttük/értük töltötte el az utolsó napjait is, pedig minden oka meg lett volna arra, hogy félre húzódjon, hogy teljesen egyedül legyen, de nem tette, mert Ő az emberekért jött, nem magáért. A tagadó Péterekért...
Mi tanulunk ebből, ilyen jellemű a mai magyar keresztyénség/kereszténység?
Kemény kérdés ez.
Ujjgyakorlat ez a Húsvéti ünnep is, megszokás vagy csak a pogány hagyományok únott hajszolása (csokinyulak, tojás, locsolkodás stb...), a testnek élés, evés és ivás?
Vagy valami más?
Az Üdvözítő imádása, neki való engedelmesség?
A két kérdés között és a válaszok között "csupán" csak annyi a különbség, hogy elkárhozol, vagy üdvözülsz!
"Csak" ennyi a tétje!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ne legyen már "hiába való" a Golgotai kereszthalál az életedre nézve!
Szóval a Krisztus indulata.
Taglaljuk még ezt kicsit.
Jézus Krisztus amikor többször elesik a kegyetlen/sátáni/római bánásmód miatt a kereszttel, akkor a jeruzsálemi lányok/asszonyok egyébként szívből síratják. A válasz, ne engem, könyörgöm ne engem sirassatok, MAGATOKAT, mert ha ebből sem tanultok, hogy mi miatt is van most ez, ha nem tértek meg, akkor jobb ha nem szültök, nem szoptattok, mert az ítélet rettenetes lesz és már semmi nem ment meg benneteket, a hegyek/halmok sem tudnak már eltakarni Isten ítélete elől. A bűneitek felett sírjatok és ragadjátok meg az üdvösséget, pont ezért roskadok most a kereszt alatt, megtéve Pilátus udvarából azt a bő 500 métert a Koponya/Golgota hegyéig, a vesztőhelyemig, ó Jeruzsálem leányai!
Itt is nem magát sajnáltatja, nem önmagát helyezi a középpontba, hanem az asszonyok bűnös életét, megtérését.
Egyszerűen pánikbaejtő, hogy időnként mennyire távol vagyunk ettől az indulattól, önfeláldozó szeretettől!
Tudunk így figyelni a másikra? Jézusnak a kínhalál közepette (én egy hosszú kínhalálnak nevezem azt a brutális vallatást, verést és keresztre feszítést, amivel majd egy napon át szenvedtették Jézust, óriási testi/lelki kínok között...) is a másik üdvössége, sorsa, örökélete a legfontosabb.
Krisztusi indulat.
Már függ a kereszten -olvassuk el ehhez a mai ige mai bejegyzését: http://www.maiige.hu/ - utolsó levegőért küzd, óriási kínok között, ám (számomra ez annyira emberi és isteni egyben, hogy nehéz könnyek között kibírni) lenéz és látja drága Édesanyját Máriát, aki ekkor már minden bizonnyal özvegy és idősödik, ő pedig mint legidősebb fiú haldoklik. Jézus a kereszten tudja, hogy Édesanyjának lelki gyötrelem mellett (el kell temetnie a Fiát) testi szükségei is adódhatnak, férfi nélkül odahaza.
Ezért a szeretett tanítványnak Jánosnak is hagy hátra üzenetet.
"Anya íme a te fiad, Fiú íme a te Anyád!" Magyarul: kedves János gondoskodj kérlek Édesanyámról.
Óriási szeretet és szívbe markoló, megható és emberi is, de leginkább Krisztusi!
János engedelmeskedik, mint hű tanítvány.
Jézus a gondoskodó fiúgyermek és a Megváltó egyszerre-csodálatos!
Krisztusi indulat.
Az egyik lator ugyanúgy átkozza, szidja, gúnyolja, mint oly sok mindenki ott a kereszt körül is, ő az utolsó (hiszen ő is haldoklik) esélyét dobja el magától, borzasztó és fájdalmas tanulság ez.
A másik viszont aki haldoklik szintúgy, utolsó lehelletével megragadja a bűnbánat lehetőségét és kéri Krisztust, hogy mint élete Ura, emlékezzen majd meg róla bűnös, a kereszten méltán szenvedő, -nem úgy, mint az ártatlan Krisztus,- emberről, ha eljön az országával.
Jézus rátekint és megadja a megbocsájtást és a feloldozást: "bizony mondom néked még ma velem leszel a paradicsomban!" Haldokolva, kínhalált szenvedve, utolsó lehelletével is, de figyel a latorra (most sem önmagára!) és megmenti őt az örök kárhozattól.
Ami még csodálatosabb, még aznap együtt voltak a paradicsomban: a lator és annak Krisztusa.
Jézus haláltusáját végig nézve nem véletlen, hogy sokan mellüket verve megtértek és a római százados is a kereszt tövében azt mondta, hogy ez az ember igaz és Isten fia volt.
Krisztusban olyan indulat volt, hogy még a gyilkosait is szerette és a kereszten azért imádkozott, hogy: "Atyám bocsáss meg nékik, mert nem tudják mit cselekednek!" Ez nem semmi!
Krisztusban olyan indulat volt, hogy még a gyilkosait is szerette és a kereszten azért imádkozott, hogy: "Atyám bocsáss meg nékik, mert nem tudják mit cselekednek!" Ez nem semmi!
Elvégeztetett és Jézus Krisztus az Atyja kezébe tette le a lelkét, annak az Atyának a kezébe, akit születésétől tisztelt, szeretett, akihez élete árán is hűséges maradt, akihez annyi, de annyi éjszakát átimádkozott, és akit képviselt, hiszen az Ő nevében jött és élte földi életét.
A pokol és halál fullánkja és diadalma semmivé foszlott, sőt Jézus alászállt a poklokra is, hogy senki ne maradjon ki az újszövetség ígéretéből és ott is hirdette a szabadulást, a Húsvét egyik legnagyobb kegyelme volt ez is.
Ám nekünk már a testi halálunk után, vagy az elragadtatáskor már nem lesz módunk változtatni, ADDIG kell megtérni, újjászületni és Krisztusnak élni!
A Jelenések könyve, amit a szentlélek által a szeretett tanítvány János írt, bizony olykor borzongatóan leírja mi vár az emberiségre még, és nagyon közel az elragadtatás, az utolsóítélet is.
Nincs már sok lehetőség, nagyon fogy a kegyelmi idő! Ragadja meg mindenki, mert nehogy késő legyen.
Legyek/legyünk Krisztus követei mindenhol és hirdessük az evangéliumot, tanítványokká téve még sokakat, a Golgotai kereszt üzenete és a 3 nap múlva történő dicső feltámadás fényében!
Hiszen Jézus feltámadásával nem csak örökre legyőzte az Ördögöt, hanem első zsengéje lévén az ÚJ teremtésnek.
Az ő halálával és FELTÁMADÁSÁVAL már a fizikai halál nem végállomás, nem kárhozat, hanem egy küszöb, belépő az új és örökélet kapuján, hiszen ha Jézusnak átadott életet élünk és Őt szolgáljuk, mi is örökéletet nyerünk és vele uralkodhatunk dicsőségesen, ahol már nem lesz sírás, meg betegség, "mert Isten letöröl szemünkről minden könnyet!"
Ne felejtsük el: mindenki fel fog támadni, csak lesz aki az örök halálra és lesz aki az örök életre!
Rajtad áll, hogy melyikre, csak is rajtad, rajtunk, rajtam áll!
Eldöntöttem (még 14 évesen), hogy én az örökéletre akarok feltámadni!
Ehhez kérem az erőt, a Krisztusi indulatot, Jézus uralmát a szívem, életem felett.
Ő az életem Ura!
Dicsősség és hála Neki ezért örökké!
Ámen!
Áldott Feltámadási Ünnepeket kívánok mindenkinek!
Szepes Péter
teológus
