2010. december 31., péntek

Szilveszter

"Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!"

90. Zsoltár, 12. verse

„Boldog új év…
Csak ezt ne mondanák!
Boldog új nap-
-ez kéne inkább
Ha napjaim boldogok,
Nem lehet nagyobb baj…”

(Álomtündér)



Áldott, békés, emberségesebb, boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

Anyum írta nekem ma:

" A szeretet az ami karácsonykor megjelent; szeretni a másik embert, nem valamiért, nem azért, hogy engem is szeressenek, nem azt aki képes viszont szeretni, hanem az igazi szeretet: keresni a bajt! Jézus is a bajt kereste, az emberiség baját és ezért jött a földre, hogy azt mind magára vegye! Akkor szeretem én is a másik embert, ha keresem, megtalálom a baját és abban együtt érzek vele, segítem őt ki belőle, vagy átvállalom a baját! Ha ez nem  így működik, nem vagyok még Krisztus követő !"Én még így magyarázva a karácsony jelentőségét nem igen hallottam! Szeretem ezt a (evangélikus) papot! Nem kertel, egyenes és a tiszta igét hirdeti! Ahogy Őt hallgattam, Kis Fiam,....! Te is mintha mindig keresnéd a bajt! Kezdelek érteni talán nem ez a legnagyobb hibád! (Talán?) neked is ez a legnagyobb érdemed!"

Szepes Péter



2010. december 25., szombat

Eljegyzésünk

"Mindenestõl szép vagy, én mátkám, és semmi szeplõ nincs benned!"
(Énekek Éneke 4. rész 7. verse)

Kedves Mónika!

"Egészet adni
Soha se felet
Vállalni mindent
Bármit is jelent
Egészet adni, mindent
Ami van
Ami csak vagyok
Maradéktalan."


Kedves Szülők Magdolna és Sándor!

Nem kevesebbet az ő életét kérem,
Ami már eggyé vált énvelem.
Nincs gyönyörűbb Csillag az égen,
Mint drága Mónikám nékem!
Ő a tökéletes választás egy életen át.

A válasz: IGEN volt Mónika és Szülei részéről is!

"Olyan jó Közeledben lenni..." című éneket is elénekeltem Mónikámnak, Szerelmemnek, basszusgítározva, Édesanyám kísért elektromos orgonával.
Nagymamám imádkozott értünk, ISTEN áldását kérve.

A MAI NAPON 2010. DECEMBER 25-ÉN KARÁCSONYKOR BERCELEN, ELJEGYEZTEM BENYOVICS MÓNIKÁT, ÉLETEM PÁRJÁT!

Végtelen öröm és boldogság van szívünkben!!!


Szepes Péter

2010. december 24., péntek

Karácsony

Egy perzsa közmondás szerint: "addig élsz, ameddig az emberek emlékeznek rád."
Sok-sok szeretetet adj a családodnak és barátaidnak, hogy sokáig éljél.
Merry Christmas!!!


Szepes Péter

2010. december 20., hétfő

Magyarországi Baptista Egyház Hitvallása

A Magyarországi Baptista Egyháznak 11.000 bemerített tagja van, és családtagokkal, barátkozókkal együtt összesen 20.000 ember alkotja.
Hogy megismerhessék azt a történelmi kisegyházat ahová tartozom, amióta élek bemásolok ide 5 linket.
Jó és áldott olvasást.
Íme:

http://www.baptist.hu/index.php?m=9

http://www.baptist.hu/index.php?m=3

http://www.bta.hu/

http://www.baptistasegely.hu/

http://www.gutabaptista.hu/



Szepes Péter
baptista teológus
igazgató

2010. december 17., péntek

In memoriam Dudás János, a Nagyapám emlékére

  1. "Dicsérjétek az Urat. Boldog az az ember, aki féli az Urat, és az õ parancsolataiban igen gyönyörködik.
  2. Hõs lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik.
  3. Gazdagság és bõség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad.
  4. Az igazakra világosság fénylik a sötétben; attól aki irgalmas, kegyelmes és igaz.
  5. Jó annak az embernek, aki könyörül és kölcsön ad; dolgait pedig igazán végezi.
  6. Mivelhogy soha sem ingadoz: örök emlékezetben lesz az igaz.
  7. Semmi rossz hírtõl nem fél; szíve erõs, az Úrban bizakodó.
  8. Rendületlen az õ szíve; nem fél, míglen ellenségeire lenéz.
  9. Osztogat, adakozik a szegényeknek; igazsága megmarad mindvégig; az õ szarva felemeltetik dicsõséggel.
  10. Látja ezt a gonosz és dühöng; fogait csikorgatja és eleped; a gonoszok kivánsága semmivé lesz."
                                                                                                   112. Zsoltár

 "Az igazakra világosság fénylik a sötétben..."
Drága anyai nagyapám (1929. szeptember 25-1991. október 16) igaz ember volt, egy hős.
Ez akkor is tény lenne, ha történetesen nem a nagyapámról volna szó.
Szlovák származású (Krátki, Hugyecz, Dudás) evangélikus családba született Bokoron, második gyermekként. 1930-as évek közepén szülei "kitérve" az evangélikus közösségből: baptistává lettek.
Már kisgyermekkorában kiderült, hogy a mosolygós kisfiú (mindig mosolygott, kedves, aranyos ember volt, rajongtam érte) okos, tehetséges, Isten dolgaira fogékony és céltudatos palánta.
Hihetetlenül nagy szíve volt már fiatalon is. Szülei szegény sorsú paraszt emberek voltak, apja egy favágás közben (rádőlt a fa) fiatalon lesántult és csak nehezen járt, nővérének pedig 8 gyermeke született.
Ezért mind a szülein, mind a nagy családdal rendelkező testvérén (9 évvel volt fiatalabb nővérénél) segítenie kellett. Mint fiatal legény "látástól-vakulásig" szántani, vetni, betakarítani, egyszóval földet művelnie kellett.
Ezért a 6 elemi után, szegény családja és az otthoni munkák miatt nem mehetett tovább polgári iskolába, pedig doktori címig is vihette volna.
De nem lázadt, nem mártírkodott, nem volt önző, tette dolgát a mosolygós fiatalember.
Majd élete fonalát átadta (mint kiderült egy életre!) Jézus kezébe és hite vallomására bemerítkezve a Bokori Baptista Gyülekezet aktív tagja lett.
Az Isten mellé is rendelt társat, és 19 éves korában elvette feleségül nagymamámat, akitől 2 gyermeke született, János és Aranka (édesanyám).
Aktív pályafutását a helyi és térségi Termelő Szövetkezetben töltötte, mint agronómus, de volt állattenyésztési főágazatvezető is.
Mezőgazdasági minisztertől dícséret, elismerő oklevelek tömkelege, megannyi ember szeretete, elismerése és gyűlölete (irigységből) övezte munkáját.
Nem kívánom most leírni a 62 évének minden mozzanatát, a lényeget ragadom ki.
Olyan ember volt, aki Istenét mindentől jobban szerette, lett is ebből baja bőven elég.
Szegedre az AVH-hoz sorozták be, mint kiskatonát, amikor énekelni kellett, hogy Sztálin nevével indulnak a harcba, ő nem énekelt. Amikor kiszólították a szakaszból, hogy miért nem énekel, annyit mondott, én nem Sztálin, hanem Jézus nevében vonulok csak fel, de nem a harcba. A tisztje azt mondta, magának elment az esze, ezért felakaszthatnák.
De ő nem tántorodott meg.
Mivel már 2 kis gyermeke meg volt, és felesége (nagyim) komolyan lebetegedett, akkor hosszú-hosszú közbenjárásra, felesége elintézte, hogy családi okok miatt, Rákosi külön engedélyével leszerelték 8 hónap után, addig nem is volt otthon, hiszen 3 év volt a katonaság és csak egy év után lehetett először hazamenni.
Aztán, mint komoly hívőemberről, gyülekezeti előljáróról jelentéseket írtak a kommunisták és nem egyszer behívatták a járási párt bizottságra, próbálva őt fegyelmezni, a pártba beléptetni.
Volt, hogy a levegőbe lőttek mellette a réten csak, hogy megrémítsék.
1956-ban a helyi Forradalmi Bizottság elnökeként elszedve a fegyvereket, megakadályozta, hogy a cserhátszentivániak és a bokoriak leöljék egymást.
Na innentől kezdve a kommunista pribékek utaztak rá.
A TSZ-ben Isten kegyelméből olyan elnök volt, aki bár elítélte nagyapám hívőségét, de látva becsületességét, lelkiismeretes munkavégzését, támogatta őt, így lett főágazatvezető, továbbképzésekre járhatott, és 46 évesen, 4-esre leérettségizett Kisterenyén.
Aztán a pártitkár megbízatása megszűnt kellett neki a hely, így nagyapát leváltották, egy hétig feküdt az ágyban, nem evett, nem ivott úgy lebetegedett lelkileg, testileg.
Egészen 62 éves koráig, nyugdíja után 2 évig is szinte haláláig a TSZ-ben dolgozott, ez volt a hivatása, a cserháti 6 falu földjein gazdálkodott és foglalkozott az állattenyésztéssel.Sok embernek munkát adott és nyugdíjhoz elegendő munkaviszonyokat.
Gyülekezeti előljáró volt, zenélt (hegedűlt, altos volt) az Imaházban, és évtizedeken át igehirdető volt, csodálatosan prédikált, szívbemarkolóan. Isten megáldotta szolgálatait.
Sajnos csak 16 évet tölthettem vele, ennyi idős voltam amikor prosztata rákban 62 évesen meghalt.
Hatalmas tragédiának éltem meg és máig nagyon-nagyon hiányzik, szegényebb nélküle az életem.
Rengetegen szerették, 600-an voltak Bokoron a temetésén, addig ennyien ott temetésen nem voltak.
Bokoron akkor majdnem 200-an laktak, 3-szor annyian voltak a temetésén, mint a falu lakossága.
Azért ez is jelzi, mekkora ember volt ő, ének és fúvószenekar is szolgált a temetésen.
Mindenkit szeretett, főleg a családját, de engem nagyon szeretett, én is őt, legalább úgy, mint az apámat.
Sokat voltunk együtt, főleg nyaranként, akkor az aratásokkor vele voltam a földeken és hordtam a vizet a munkásoknak. Együtt kirándultunk, faragott fapuskát és a nyakába vett és szeptemberben kimentünk az erdőbe szarvasbőgéskor, fapuskával szarvasra vadászni.
Együtt őriztünk kukoricát a vaddisznóktól, kukoricakunyhóban, a jó öreg Morzsi, majd Sajó kutyával, nagyon szerette az állatokat is. Amikor disznótöltünk, egyik kezével fogta a disznót, a másikkal a saját szivét, úgy sajnálta, amikor meg eladta Narancsot a tehenüket, kint aludt pár napig a fészerben, úgy bánkódott utána.
Csodálatos ember volt!
Ő nevelt a hívőségre, rengeteget beszélt a térdére ültetve Jézusról, a hitről, keresztyén történetekről, a Bibliáról. Életével pedig beszéd nélkül is példaképem volt.
Eszközként ő faragott a kis SAULBÓL Pált.
Mosolyogva, símogatva, igaz hittel.
Nagyon nehezen szoktam be elsős gimnazistaként a kollégiumba. Minden hétfőn (én nem vasárnap este jártam vissza) elkísért Nagybátonyba a kollégiumba egész éven át, hajnalban kelve.
Nyolc élet kevés lenne ezt megköszönnöm neki.
Azért is rendkívül hálás vagyok az Istennek, hogy azt megélhette, hogy 14 évesen bemerítkeztem és hívő gyülekezeti tag lettem.
A tenyerén hordott, és a házastársát annyira szerette, hogy az megható még ma is, ha rá gondolok.
Meg jött este (már ötven valahány éves volt) a munkából és össze-vissza ölelgette, csókolgatta Nagyit és azt mondta neki, "jóestét drága aranyos anyukám". Így köszöntve őt. És ez minden este így volt.
Ma így köszöntik egymást a házastársak esténként? Aligha... Mert stressz van, meg minden van és közben lassan elfelejtünk őszintén, lelkesen szeretni!
Mindenemet neki köszönhetem, a kitartásom, az emberségem, az igeismeretem, a gondolkodásomat.
Ő tanított meg szeretni.
Betegségét is méltósággal viselte és megkapta a ragyogó, csillogó, dicsőséges koronát, ezt hiszem, tudom, vallom.
Szerette az Istent is, mindennél jobban.
Ő életem vezérfonala.
A mosolygós NAGYAPA.
De kellenél most is nagyapa, vagy ahogy kicsi koromban hívtalak: TYAPJA.
De kellene, hogy megcirógass egy nehéz nap végén és erőt önts belém.
De kellene a bölcsességed, vagy a csendre, türelemre intésed, a tanácsod.
De kellene a megbocsájtásod, a szereteted, amikor valamiből változnom kellene, megtérni valamiből.
De kellene a mosolyod, a nézésed.
Azt se bánnám, ha semmit nem szólnál, csak ülnél középen köztünk, elég lenne a néma jelenléted.
De kellene a helyreigazításod, az önfejű, önző, indulatos, forrófejű énem leküzdéséhez.
De kellene a bátorításod, a hited, amikor megtorpanok, amikor nagy a teher a súly a vállamon.
De kellene a támaszod, amikor az emberi gyűlölet körbe vesz, amikor ellenem törnek.
De kellene az imád, amivel hordoztál nap, mint nap, mint kisunokádat, hiszen így hívtál még 16 éves koromban is.
De kellene a prédikációd, amivel utat mutattál.
De kellenél, hogy látnád, nem lettem tróger kocsmatöltelék, becsületlen gazember, sem ördögfajzat.
De jó lenne, ha látnád az örömeimet, és még inkább, hogy örömet szerezzek neked.
De jó lenne, ha látnád, hogy minden gyarlóságom ellenére, de Istenemre mondom igyekszem szolgálni a rám bízottakat, hogy szétosztom életem darabkáit a mások javára.
De jó lenne, ha látnád a rámbízott értelmi fogyatékkal élők mosolyát.
De jó lenne ha látnád a TÁRSAMAT, látnád milyen értékes hölgy ő, hogy kivel kívánom összekötni az életemet.
De jó lenne, ha tanácsot adnál ehhez is.
De jó lenne, ha láthatnád a dédunokáidat.
De jó lenne ha ölelhetnélek és vissza adnám mind azt a szeretetet és törődést amivel irányomba voltál.
Kicsit igazságtalan vagy Nagyapa, mert mire felfogtam, hogy milyen hálás vagyok neked és mire kezdhettem volna ebből valamit visszaadni, addigra meghaltál.
Nagyapa nagyon hiányzol.
Hálás vagyok az Istennek, hogy az unokád lehettem!

Ígérem úgy fogok élni, hogy én is kaphassak ragyogó koronát és találkozhassak Veled a Mennyekben.
Köszönöm Istenem, hogy Nagyim 85 évesen is köztünk lehet, neki is nagyon hiányzol Nagyapa.
Mindnyájunknak!

Köszönöm, hogy voltál nekem.

 
 
"Emlékezzetek meg a ti előljáróitokról, a kik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életök végére, kövessétek hitöket." Zsidókhoz írt levél 13,7.


Istené a dicsőség!


Szepes Péter

2010. december 12., vasárnap

Megasztár, X Faktor "varázsa"

Mivel szeretem a tehetséges személyiségeket a jó zenét és éneket, időnként bele-bele nézek a Megasztárba, X Faktorba, hogy aztán jó nagyot csalódjak és megállapítsam, a magyar az csak magyar marad.
Mire gondolok?
Itt van a Megasztáros Szíj Melinda esete.
Számomra undorító volt, ahogy most pénteken bánt vele a zsűri és a műsorvezetők.
Mindent elkövettek, hogy a másik két amúgy tehetséges versenyző jusson a döntőbe.
Valahogy a szívemhez "nőtt" ez a Melinda, talán mert szeretem az elesett, nehéz háttérrel rendelkező embereket, hiszen nekik triplán nehéz bizonyítani, beilleszkedni, és szinte mindig gúny tárgyai is, ahogy Melinda. Már  a kinézetük miatt is megvetik őket stb...
"Nem értem mi ez a szimpátia szavazás hétről-hétre, ezzel nem tudok mit kezdeni, a legjobb énekest keressük..." idézhetném Mester Tamást, Melindával kapcsolatban. (Amúgy a Melinda szerintem a nők közül /Kökény tényleg a legjobb/ aki a legjobban énekel, de ez szubjektív dolog.)
Na itt derül ki számomra, megint mi a lényeg, akár a magát kvalifikáltnak (nekem a megasztáros zsűri, Pressert kivéve, nem számít kvalifikáltnak, de ez megint az én véleményem) tartó zsűri, akár a társadalom be SMS-ező számára.
Kényes, terhes, zavaró egy idő után az őszinte, a lelkiismeretes, a véleményét leplezetlenül vállaló énekes.
Meg kell gyűlöltetni, botrányba keverni, mint a héten is Melindát. Azt mondta, hogy úgy érzi olyan szituban van, mint Jézus, aki őrlődött a terhek alatt, megaláztatás, gúny tárgya. Erre mit kapott Jézushoz hasonlítja magát, azt hiszi olyan, mint ő stb...
Mert a gonosz ember ezt nem bírja hallgatni.
Mert mi tehát a lényeg. E világnak a könnyűvérű, csillogó (Tolvai Renáta mitől szép látvány nem tudom?), dekoratív, megalkudni tudó sztárok kellenek, akik hajbókolnak a zsűri előtt, meg jó pénzért az előtt ami előtt éppen kell. Élni a mának a mulandóságnak, de ez a kárhozat útja!!!
És Melinda ebbe valóban nem illet bele, és igen egyetértek vele, jobb, hogy kiesett és megy, mert ez nem az ő világa. Neki sokkal különb helyen a helye, többre érdemes, mint Mester Tamásokkal vitatkozzon.
Azzal meg én nem tudok mit kezdeni, hogy sikongató (több jelzőt inkább most nem írnék) tinik SMS-ei alapján lesz mérvadó ki a jó énekes.
És itt át is térnék Janicsák Veca esetére és az X Faktorra.
Veca kisésének is a főoka a lány, tini szavazók voltak, Vastag Csaba csak a férfi, és a férfiak meg nem szavaznak annyira, tehát a Veca kiesett.
A legjobb női énekes a Veca ma Magyarországon ezt vallom, megmutatta, tehát már X Faktor nélkül is menni fog neki, nem féltem őt.
Itt inkább azzal a jelenséggel, idiotizmussal foglalkoznék röviden, ami a Király L. Norbi esete.
Elhiszem, hogy nehéz sorsú és örülök, hogy ennyire vitte, mert ráfért, csak Szíj Melindával ellentétben sajnos az énekléshez tehetségtelen és ének hangja nulla.
Ha valaki azzal küld haza egy Wolf Katit, vagy Vecát, hogy majd-nem félmeztelen táncoslányok alatt mászik, kúszik, mint tegnap, akkor nem csak vele van a nagy gond, hanem a mentorával is (akit nagyra tartok, de ettől a műsortól megbuggyant az tuti) és a szavazókkal is.
Azért kemény forintok ezek az SMS-ek is, adásonként állítólag van, hogy tizenmillió Ft is összejön, a sorozatvégére meg ki tudja mennyi, miközben a legfrissebb adatok szerint közel 500 ezer gyermek éhezik Magyarországon. Erről ennyit.
Egyre nagyon jó ez a 2 műsor, akaratlanul is tükröt tart a magyar társadalomról az értékrendszerről, az emberek lelkéről, mert minden napvilágra kerül egyszer.
Itt tartunk Magyarország és ez szégyen, főleg az adventben.
Magyarországba magam is beleértem.
Elgondolkodom és megfogadom, én ebbe nem süllyedek bele és fogom Isten kezét, mert itt ezt máshogy túlélni nem lehet és nem is érdemes, az örökélet jóval több az eföldi, hamis csillogástól, a "tehetségkutató" műsoroktól!
Mielőtt valaki megkérdezi, hogy jön ez az írás a Szepes Péter az emberekért című blogomra, akkor az a válaszom:
Emberekért nem csak a váll és arc símogatással, a mosollyal, szép beszéddel, lehet tenni, hanem úgy is, hogy kellő időben kimondom: testvér, nem jó az irány, az értékrend, az életed.
Változz, térj meg, mert rövid a kegyelmi-idő.
Magyarországnak (tisztelet a kivételnek!) meg kell térnie, szégyen ez egy 1000 éves keresztény országra nézve, de ez van.
Mindig kérlelhetetlen vagyok az elveim kapcsán és kimondom ami a szívem nyomja, és soha nem édekel milyen lesz a tetszési indexem.
Ilyen vagyok ez van.
Így is meg úgy is szolgálom én az embereket, ezen a blogon is.
Ettől még a szeretet bennem van és csak ez számít.

"Mert Isten a szeretet!"


Szepes Péter

2010. december 8., szerda

Műsor a Hír Televízióban

A mai napon Bercel településen forgatott a Hír televízíó és polgármester asszony kérésének eleget téve Főjegyző Úr engedélyével intézményünkben (Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon, Bercel) is forgatott a stáb.
A Bercel településről - köztük az intézményünkről is - készített film 2010.12.12.-én vasárnap 18-19 óráig tartó Keresztmetszet című műsorban lesz bemutatva a Hír tv-ben.
Fontos, hogy népszerűsítsük Intézményünket is.

Íme a műsor:          

http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=11732

Szepes Péter
igazgató