2013. április 27., szombat

Isteni béke...


Mik 4,1-8


Magyar hírek: meggyilkolta, kirabolta, megerőszakolta, becsapta, utcára tették, korrupció… Isten uralma alatt: békesség, mindenki boldog a maga telkén, senki senkit nem rettent és bánt, és nincs gyűlölet. Lehet választani. Soha nem lehet megérteni, hogy ha lehet Istennel élni és boldogan, miért kell nyomorban tengődni, az ördög rabszolgasága alatt?! Isten tenyerén lenni, szerintem azért is jó, mert egy idő után a kéz melege áthatja lényünket és így mi is melegséges, szeretni tudókká válunk.

Szepes Péter
teológus

2013. április 21., vasárnap

Újonnan kell születned/születnünk!

János 3, 1-8.

Ma, Isten kegyelméből Bokoron a Baptista Gyülekezetben hirdettem igét. 
Ennek rövid esszenciáját írom le, osztom meg.

A zsidó Nagytanács Jézus korában a zsidóság legfelső hatósága volt. Elnöke a főpap volt. A legelőkelőbb papi körökből, írástudókból (felszentelt teológusok és jogászok voltak) és vénekből (presbiterek, egyfajta nemesség volt) állt. Az írástudók szövetségre léptek a farizeusokkal, akik az "elkülönültek" nevet viselték és a legerősebb zsidó vallási párt volt. 
Nikodémus a Nagyatnács 71 tagjának egyike volt, írástudó és farizeus.
Felteszi Jézusnak a kérdést, akit (ugyan éjjel, mert félt) felkeres, megkérdez és tisztel.
Ha nem érdeklődünk és kérdezünk, keresünk akkor nehéz kapcsolatba kerülni Jézussal.
János 1,18. verse leírja János evangéliumának és Jézus küldetésének lényegét.
Ő az, aki ismeri az Atyát, Atyától jött, maga is Isten és kijelenti az Atyát. Csak Jézus láttatja meg nekünk az Atyát. Jézus azt mondja: "szükséges néktek újonnan születnetek!"

  • Mit tegyek, kérdi Nikodémus, hogyan születhetek, így vénen újjá? Jézus válasza megdöbbentő! Semmit! Semmit nem tehetsz! Na ezt elfogadni egy olyan zsidó farizeusnak, aki kisgyermek korától, generációkon át megtanult törvényeket, Tórát ismerte, szinte kívülről és azt tanulta, vallotta, hogy a törvények, szabályok betartásával lehet megigazulni. A farizeusok egyik jelmondata az volt, hogy: "Ha Izrael csak kétszer úgy tartaná meg a szabbatot, mint ahogy elő van írva, elkezdődne a megváltás." Jézus szerint nem tehetünk semmit, önerőből, a tórából nem lehet megtisztulni. Egyet tehetünk még is, kérni kell és elfogadni a Szentlélek munkájaként az üjjászületést, Jézus kegyelmét.
  • Víztől és Lélektől kell újjászületnünk-mondja Jézus Krisztus. Bemerítkezve, hátrahagyva a testit, és feljőve a "hullámsírból" felöltözni a lelkit, az új embert. A Szentlélek, pedig megújít, megigazít, és tálentumokat, ajándékokat ad. A Szentlélek belekeresztel Jézus testébe is a Gyülekezetbe, aminek az Ura, Feje: Jézus, mit pedig tagjai. Pál, amikor beszél a végső időkről, nem azt mondja, hogy Jézus vissza jön az elragadtatáskor Szepes Péterért, a Magyarországi Baptista Egyházért, az Ökumenikus Világszervezetért, a Kormányért, hanem azt mondja Pál, hogy a gyülekezetért. Jézus a vőlegény eljön a menyasszonyáért a gyülekezetért. Ha benne vagy a gyülekezetben elvisz magával, ha nem, akkor itt maradsz, maradunk. Tehát azok, akik azt mondják, hogy nem szükséges egy gyülekezethez tartozni, azok életveszélyes dolgokkal játszanak, és nem a Szentlélek szülte őket újjá. Azt is érdemes tudni, hogy nem egy adott településhez kötött gyülekezethez való tartozásunk, tagságunk fog minket üdvözíteni. Ám, úgy gondolom csak úgy tudunk tartozni Krisztus testébe, ha valamelyik lelki közösséghez is tartozunk.
  • Aki már Jézus kegyelméből újjászülettél, tudsz-e naponta megújulni? Ez is nagy kérdés. Mert ez is szükséges, hogy kitartsunk a végsőkig. Ámen!

Szepes Péter
teológus


2013. április 16., kedd

A végső időkben...


Mt 23,37-24,44



Úgy gondolom, hogy egyre több időt kell imádkozni, egyre több időn át Bibliát olvasni, és egyre több időt böjtölni, egyre több időt szolgálni, egyre gyakrabban gyülekezetbe járni, és nagyon sokat gondolkodni csendben az Úr dolgairól, akár éjjel és nappal is. Ha ez a hűség, engedelmesség és bensőséges kapcsolat meg van az Úrral, akkor lépésről-lépésre fogjuk tudni, hogy mit tegyünk a végső időkben, hogy megmenekülhessünk lelkileg és kibírjuk, ha elpusztítanak testileg. Így kell neki menni az antikrisztusi időknek, mert óriási a tét! 

Szepes P.

2013. április 13., szombat

Áron fiai

" 1Nádáb és Abíhú, Áron fiai, fogták a maguk, szenesserpenyőjét, tüzet tettek bele, füstölőszert raktak rá, és idegen tűzzel áldoztak az ÚR előtt, amilyet Ő nem parancsolt nekik. 2Ekkor tűz csapott ki az ÚR színe elől, és megemésztette őket; meghaltak az ÚR színe előtt. 3Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az ÚR, amikor azt mondta: A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok! Áron némán hallgatott. 4Azután odahívta Mózes Mísáélt és Elcáfánt, Áron nagybátyjának, Uzzíélnek a fiait, és ezt mondta nekik: Járuljatok ide, és vigyétek el atyátokfiait a szentély elől, a táboron kívülre! 5Oda is járultak, és elvitték azokat ruhástul a táboron kívülre, ahogyan Mózes intézkedett."    (III. Mózes 10, 1-5.)

A Baptista Áhítatban a ma esti igék közül a fenti igerész nagyon megragadott. Újból elgondolkoztam azon, hogy ma újszövetségi emberek, hányan maradnánk életben, ha az áldozatunk milyensége úgy esne latba, mint Áron idősebb fiainál, akik az Úr papjai voltak? Áronnak amúgy 4 fia volt. 
Idegen tűzzel áldozni, engedetlenül.  Áron fiai ezért elégtek elevenen!!
Ma hányan gondoljuk/gondolják úgy, hogy:
-mindegy milyen ruhában megyek az Imaházba/templomba
-mindegy milyen gondolatokkal megyek az Imaházba
-mindegy, hogy a hétközben mit csináltam, úgy sem tudják meg
-mindegy hogyan és mit énekelek, milyen zene megy a Gyülekezetben
-mindegy, ha ugrálok és produkálom magam a zenék alatt, mint egy cirkuszban
-mindegy hogyan beszélek a lelkipásztorommal/ról
-simán kirúgjuk a lelkipásztort, ha nem úgy viselkedik, ahogy az elöljárók akarják
-simán megutáljuk a testvérünket, és végig képmutatóskodjuk az Istentiszteletet
-simán verjük a mellünket, hogy az őseink és a  mi pénzünkből van a telek és az Imaház
-ha megfeddnek pásztoraink, testvéreink, megsértődünk és ragaszkodunk az elveinkhez, bűneinkhez
-megengedjük magunknak, hogy nem járunk Imaházba
-ítélkezünk testvéreink felett
-érdekemberek vagyunk, addig szeretünk, míg a másik szeret és dicsér minket
-dédelgetett bűneinkben élünk
-elfelejtjük, hogy honnan emelt ki minket Isten, és flegmák vagyunk stb...

Mind eközben áldozunk Istennek, mint aki jól végezte dolgát.

Te, én, ha az ószövetségi korban élnénk, életben maradnál az oltár előtt?
Gondolkodjunk el ezen és azonnal rendezzük, amit kell Istennel!


Szepes Péter
teológus 

2013. április 12., péntek

A királyi menyegző


Mt 22,1-14


Aki nem akar bemenni a királyi menyegzőre, az menthetetlenül Isten ítéletével néz majd szembe, és már a földön elveszíti a számára értékes dolgokat, embereket. Az ítélet, lehet sokan úgy érzik, hogy lassan jön el, de mi tudjuk biztosan eljön. Akik nem értékelik Istent, azok elkárhoznak. Aztán vannak azok, akik bár gyülekezetbe járnak és tagok is netán, de soha nem adták át egyértelműen életüket Jézusnak, önjelöltek, menyegzői ruha nélkül a menyegzőn. Ők is elkárhoznak. Aki meglátja nyomorult, bűnös és elesett voltát, azokat összeszedik a „világ keresztútjairól” és a Vőlegénnyel együtt ünnepelhet örökre a királyi, égi menyegzőn. Kérlek Uram, tarts meg, hogy ott legyek, fehér ruhában!   


Szepes P.

2013. április 3., szerda

Ki szerint gondolkozol?


Mt 16,21-28

„Péter, emberek szerint gondolkozol, nem Isten szerint…” ha nem fogjuk fel Jézus igazi, földi küldetését, és nem kívánunk azonosulni vele, az életformájával, nem kívánjuk vinni a keresztet, akkor nem lesz találkozásunk vele a Mennyekben, és az tragédia lenne. Gyakorlatilag, ha megelégszünk azzal, hogy Isten teremtett képmásai vagyunk és nem több, nem Isten, akkor már nagy baj nem lehet, akkor a többit is érteni fogjuk és ez elég lesz nekünk. 


Szepes P.