2014. május 31., szombat

Projektek...

Általában nem jó az, ha embereknek, még hívő embereknek is vannak szükségeik betöltetlenül. Mert ilyenkor nagyon kiszolgáltatottak vagyunk. Nagyon kísérthetőek vagyunk, és nem könnyű megmaradni tisztának, szentnek. Isten gondviselésében is nehezebb ilyenkor hinni, mert nem azt tapasztalom, csak a szükséget, a hiányt. Szeretnénk olyan földi projektekben benne lenni, amit szeretünk csinálni, és hasznos, ill. pénz is van benne, jól kereshetünk vele. EU-s projektek, hazai, társadalmi felzárkóztatás, kutatás, roma integráció, kultúra, művelődés fejlesztése, hátrányos helyzetű gyermekek ügye stb... 
DE ha a Zsidókhoz írt levél 4. részét elolvassuk, főként Jézus közbenjárásáról szóló igeverseket, akkor átértékelődik minden! Annyian nem törődnek ma sem Jézussal az üdvösséggel, a Szentírással, az örök élettel. És annyian akarják majd mindentől jobban az utolsó napokban elfogadni Jézust, szeretni Jézust, bemenni a Királyi Mennyegzőre, az életüket odaadni Jézusnak, de már nem lehet! Mert Jézus már nem fog velük foglalkozni, lejárt a kegyelmi idő. Jézusnak már ekkor nem kell az ő áldozatuk. S kimaradnak a nagy Mennyei Projektből. Amihez képest minden földi projekt, történjen az bármely minisztériumban, háttérintézetekben, semmit nem fog érni, mert Jézus nélkül szegényes, még ha a legjobb célért küzdött is. A Zsidókhoz írt levél 4,14-16 azt foglalja össze, hogy részesei lehetünk a Mennyei nagy projektnek. Jézus elment helyet készíteni azok számára, akik követik, szeretik, szolgálják őt. Újból áttör majd a felhőkön és eljön az övéiért. De addig is közbenjár értünk, esendőségeink miatt. Felfogni sem tudjuk, hogy mekkora jutalomban lesz majd ott részünk. Akkor valóban "forintosítva" lesz (ahogy a mai Áhítat írója fogalmaz) mind az amit itt a földön nem kaptunk meg. Minden könnycseppért, szenvedésért, megaláztatásért, nélkülözésért, bántásért kárpótolva leszünk örökre. 

Ne a világ dicsőségét, hanem Jézus dicsőségét keressük!   


Szepes Péter

2014. május 4., vasárnap

Az emmausi út...

Lk 24, 13-35

Az emmausi tanítványok történeténél időzve még, nekem az alábbi hangsúlyos tanulsága van az igehirdetésnek. Közösségben kell lenni nekünk Krisztusban megváltott testvéreknek egymással, még ha csak ketten is (mint az emmausiak), mert az ilyen együttlétet meglátogatja Jézus, odaszegődve mellénk. Fontos elmélkedni Jézusról, magunkról, a küldetésünkről, mert ilyenkor tud Jézus minket helyre igazítani. Fontos vágyni Jézusra, arra, hogy az ő ügye győzzön. Az emmausiak még ezt nem látták át, de sóvárgott a szívük Jézus után, bár halottnak hitték még akkor is, nem számítottak a feltámadására. Tényleg igaz lehet az, hogy a kereszténység hitetlenségének lehet „egyfajta freudi tudatalatti elszólása”, hogy a templomaink tele vannak keresztekkel amin a Corpus (Krisztus halott teste) van, de alig van olyan ábrázolás, amin az üres sír, vagy a feltámadott Krisztus lenne rajta. Sokaknak Krisztus egy élő próféta volt, még ateistától is hallottam, hogy igen elhiszi, hogy Jézus élt, és zsidó volt, és egy kiváló rabbi volt, de kivégezték és azóta halott, mint bármely kivégzett próféta. Tehát Jézus a sírig Jézus, és aztán ott minden véget ért. Az újszövetség, maga Jézus, pedig arról beszél, hogy JÉZUS ÉL, és örökre győzött, ő feltámadott harmad napra és uralkodik. Az emmausi tanítványok, amikor ezt megtapasztalták, erre rájöttek, ugyan Jézussal már nem, de Jeruzsálembe vissza-menve a tanítványokkal, kis gyülekezettel megbeszélték, hogy mi is történt, azaz „láttuk az Urat”! Tehát a gyülekezetnek fontos szerepe van abban, hogy hitünk élményeit megbeszéljük, a találkozásunkat Jézussal átbeszéljük, és felpallérozódjunk arra, hogy a templomból, imaházból kimenve ezt a világ számára hirdessük, lankadatlanul. Ámen!


Szepes Péter
teológus