"Például házassági kapcsolatokban is nagyon fontos kérdés az, hogy mi a felek dolga és mi nem az. A mai szokásokat figyelembe véve dolga-e egy édesapának, hogy GYES-en legyen a gyerekekkel, míg a felesége jól kereső állásban dolgozik? Nagyon logikusnak tűnik. De meglepő, hogyha föltesszük a kérdést egy egyetemen, hogy ki a családfő? A hallgatók azt mondják: "nem tudjuk értelmezni a kérdést. Az, aki többet keres, az a családfő". És lassanként a családon belüli helyzetek észrevétlenül megromlanak. És a gyerek mit fog látni? Lát egy családfő anyát, és lát egy anyáskodó apát. És ezt látja a kisfiú is a családban, meg a kislány is. És nyilvánvaló, hogy ezek az anya-, apa- meg nő- és férfi szerepek ezekben az első években fognak megalapozódni. Aztán csodálkozunk, hogy terjed a homoszexualitás, meg mindenféle egyéb torzulás, ami nem a teremtettségből fakad. Mert a Bibliában benne van ugyan a férfi és nő közötti egyenlőség felelősség meg kötelesség tekintetében, de nincs benne a szerepek közötti egyenlőség. A világban pedig most éppen a szerepek közötti egyenlőség felé tolódnak el a dolgok. Azon megy a vita, hogy ki mennyit keres, és a családmodellek pedig azért mennek el rossz irányba, nem beszélünk arról, hogy kinek mi a dolga, és mi nem a dolga. Ez nem egy evangéliumi mázzal leöntött missziós kérdés. Hanem a gyerekeink felé is tartozunk tanúskodással arról, ami a teremtettség rendjéből származó szempontokról szól, de ellene hat annak a társadalom berendezkedése, meg az anyagi szempontjai. Mint ahogy az is gyakori kérdés, hogy két idős ember összeházasodjék-e, mert akkor el fogja veszíteni az özvegyi nyugdíját. Ezek nagyon komoly kérdések a mai gazdasági helyzetben." (dr. Almási Tibor: Választott szakaszok exegézise, 325. oldal)
Zseniálisan megírta Almási Tibor professzor testvért ezt, egyetértek maximálisan. Ennek tükrében nyugodtan kidobhatjuk a sutba a szociálpolitikánkat. Mert addig, míg fontosabb a megélhetés, a boldogulás és a havi kereset összege a személytől, a személyiségfejlődéstől, másodlagos, hogy mire szocializáljuk a családtagunkat, gyermekünket, addig fölösleges szociális kiadásokra költeni egy vagon pénzt. Az csak tüneti kezelés, és fura módon csak tovább generálja az eredendő szociális krízist és állapotot, sőt olykor még a szegénységet is. Ugyan is csomó olyan ember él a földön és hazánkban is, hogy telhetetlen, vagy korrupt, vagy tisztességtelen, ergo Istentelen és felhalmozza a vagyonát, dúsgazdag lesz, ezáltal is elvéve a tisztességes embertársától a lehetőséget, a pénzt és a létezést, a szegénytől meg a jövőt, az életet. Nem tudok haragudni azokra a rendes emberekre, akiket az imént említett másik emberek hoznak olyan helyzetbe, hogy egyszerűen az anyának kell dolgoznia és az apának maradni otthon a gyermekekkel. Persze az se életszerű ma már, hogy az asszony otthon marad háztartásbeliként, a férj, pedig dolgozik és eltartja őket. Például én, ezt a modellt teljesen jónak tartanám, azzal a kitétellel, hogy az otthon maradt anyáknak alanyi jogon járjon egy meghatározott mértékű nyugdíj majd, ha esetleg már nem ment vissza a munkahelyre. Ám nem akarnék ellene menni a női önmegvalósításnak is, csak hát a szerep-csere tudjuk, hogy nem jó. Azt is tudom, hogy sokszor az alkalmatlan, tehetetlen férfiak miatt kell a nőnek hordani a nadrágot, mert ő, szegény már senkinek nem mondhatja, hogy csináld meg, mert akkor senki nem tenné meg. Ez igazságtalan és a férfiak óriási kritikája!
Summázva az egészet a mammon lett az úr az Isten helyett és ezért aztán összekeveredett minden, de már nem tegnap. Csak az Úr kegyelme segíthet, de azt meg el kellene fogadni...
Szepes Péter
