2011. szeptember 21., szerda

Mi értelme van a diplomáknak?!

Válság van ám, nem is kicsi, Európa szerte ráadásul.
Inkább a lelki/erkölcsi válságban lévő Európáért és Magyarországért aggódanék, de most maradok a fizikai/fiskális síkon.
Hálás vagyok a Jóistennek a Szüleimért, Nagyszüleimért, mert olyan minták és példák voltak akik között dolgozó, szorgalmas és becsülsetes hívőemberré vállhattam. Láttam őket napestig dolgozni, építkezni, szorgalommal a családjukért fáradozni. Láttam őket vasárnap imaházba/templomba menni, imádkozni és láttam hogyan élnek.
Ezek következménye lett az, hogy az emberek megsegítésére/szolgálatára tettem fel isteni elhívás után (Józsué könyve 1,6-7 v. alapján) az életem. Leérettségiztem egy igen kicsi / http://www.bokor.hu/ / faluból Bokorról (150 lelkes most) és 1 év aszódi katonaság után elvégeztem nappali tagozaton a Baptista Teológiai Akadémiát, majd öt évvel később munka mellett a Semmelweis Egyetemen szereztem fősikolai szintű diplomát. Tehát kettő fősikolai diplomám van, szociális szakvizsgám stb...
Voltam 8 évig (2002-2010-ig) polgármester Kutasón és Szociális Bizottsági tag a Nógrád Megyei Önkormányzatnál is.
Tehát Istennek hála, hasznossá lehettem az Ő kezében és van életcélom, feladatom.
Jelenleg pedig ugye / http://www.bercelrehab.hu/ / Bercelen vagyok a Harmónia RIÁGO igazgatója.
Ennek tükrében jelenleg az igazgatói fizetésemből élek.
Gyönyörű, aranyos Feleségem van, tehát kerek a világ.
Mindig bejelentett (immár 11 éve) munkahelyeim voltak, és van most is.
Havonta fizetek 119.000 Ft adót és kapok 314.000 Ft bruttoból 195.000 Ft nettot.
Ennyi, amit köszönök a Jóistennek!

Ám olvasom ma, hogy a brutto 202.000 Ft/hó feletti fizetésű dolgozó emberekkel fogják megfizettetni, az alacsonyan, minimálbért kereső emberek bérének kompenzációját.
Mert jövőév január elsejétől ugrik az adó jóváírás, és bizony leszenk akik rosszul járnak a különböző intézkedésekkel, ezért kell a kompenzáció.
Meg jön talán a diplomásadó is, ami havonta valamiféle jövő generációjára lesz fordítva.
Tehát a diplomás végzettségű dolgozók havonta külön meg lesznek adóztatva, még pluszba.
Emelkedig jövő év januártól a minimálbér és a garantált bérminimum is. A diplomások bére az nem, természetesen. A közalkalmazotti B kategória ami 108.000 Ft-tal fog kezdődeni és az F (ami 122.000 Ft) között lesz kemény brutto 14.000 Ft. Magyarul mondjuk egy közalkalmazott gépírónő és egy pedagógus között. Tehát A és B kategória megy felfelé a többi tapad.
Nekem semmi bajom azzal, hogy az alacsony végzettségű emberek (bár ezt vegyük ketté, mert van akinek nem volt lehetősége tanulni, és van aki link életet élve, eltékozolta a lehetőségeit) bére emelkedik.
Az viszont röhely, hogy egy kezdő közalkalmazott szakmunkás és egy főiskolai diplomás havi bére között br. 14.000 Ft legyen a különbség csupán. Ráadásul sokkal több felelősség és teher van egy diplomáson, vagy diplomás vezetőn, mint az alacsonyabb beosztású, végzettségű embereken, ezt se felejtsük el!
Ugyan is ez nem arányos. Egy főiskola elvégzése, ha államilag támogatott akkor is (szállás, utiköltség, könyvek, jegyzetek, kaja stb...) benne van a 4 év egy millió forintba. Ha költségtérítéses, akkor meg 3 millió ft-ba. Egy szakmunkás bizonytívány megszerzése ennek a töredéke, és azért nem is kell annyira megfeszülni, mint egy diplomáért, és annyit utazni sem, mert Középiskola több van, közelebb van a lakhelyhez, mint egy Főiskola, tehát nem megy el annyi idő utazással sem.
Arányosan emeleni kell akkor az érettségizett és diplomás emberek bérét is, így lenne igazságos!

Büntetni a diplomásokat és különadókat kivetni rájuk, ez visszataszító dolog!!!
Miért én fizessem meg azt, amit a politikusok ellpotak, és rossz gazdaság politikával, meg rossz szociális ellátó rendszer, meg rendszer kialakításával, az agyon segélyezéssel eltékozoltak.
Nekik könnyű havi milliós fizetésekkel adózgatni.
Ha van diplomája a politikusnak, mert még akkor őt ez nem is érinti.
Miért én fizessem meg, havi 119.000 Ft adóm felett még a kiskeresetűek bérkompenzációját?
A kiskeresetű adózik 10.000 Ft-ot, úgy gondolom, azzal, hogy 109.000 Ft-tal havonta többet adózom, bőven megfizetem azt az államnak, meg minden rászorulónak, hogy én viszonylag normálisan keresek és van diplomám.

Teljesen elveszik a kedvét azoknak akik képezni szeretnék magukat, vagy külföldre üldözik/kényszerítik őket, bennünket.
Mai országvezetőink némelyike ingyen szerezhetett diplomát, sőt még Soros ösztöndíjjal, külföldön is tanulhattak ingyen. Akkor miről beszélnek?!
Politikusoknak: ingyen szolg. autó, meg magán használatra is, ingyen mobiltelefon, internet, havi 100 ezrek költségtérítésre, brutto milliós fizetések, politikai álláshalmozás na ezeket kellene lefaragni!
Vagyék el az elmúlt 21 évben ellopott pénzeket és vagyont a politikusoktól, a gazdag vezérigazgatóktól, bankároktól, legyen normális gazdaság poltitika, és mindjárt nem kellene büntetni a diplomásokat.

Tudom, hogy a Biblia arra tanít, hogy engedelmeskedjünk és tiszetljük az ország vezetőit, de úgy gondolom nem abban ami istentelen, kapzsi, népnyomorító és igazságtalan! (Lásd: Dániel életét a Bibliában.)

Attól, hogy valaki hívőember, még nem idióta, akivel mindent meg lehet csinálni!

Tudom, hogy meg kell szorítani a gazdálkodást, de ésszel kéne ezt tenni.

Istenem remélem mielőbb el jön a Te országod, mert nagyon nehéz már!


Szepes Péter
két-diplomás szakember

2011. szeptember 11., vasárnap

Terror vs normális élet

Ma van a 10. évfordulója a World Trade Center (USA) elleni arab terror támadásnak.
Borzasztó, hogy ilyen megtörténhet, és ártatlanok esnek áldozatul a világ politikai harcainak.
Ezzel kapcsolatban, eszembe jut, hogy ha Európában, USA-ban, Izraelben történik terror, erőszak, népirtás azzal tele a világsajtó, tele minden, ha tanulunk belőle és megjobbul a világ, akkor jó, hogy a média ezekről beszámol. Ám hiányérzetem van!
A napokban is, de az elmúlt évtizedben AFRIKÁBAN (Uganda, Ruanda stb...) millók haltak meg a terror, a törzsi népirtás (tuszik, hutuk stb...), erőszak következtében.
Senki nem tesz ez ellen komolyan, nincs rendkívüli ENSZ, meg NATO ülés, a világsajtó meg sem említi, igaz mondjuk közép (fekete) Afrikában nincs minden sarkon TV stúdió, de a helyszínre lehetne utazni tudósítani, ma már ez nem gond, nincs távolság. Nőket csonkítanak meg (levágják a melleiket), hogy ne szoptathassanak, megkínozva, megerőszakolva ölik meg őket, gyerekeket és mindenkit. (Ajánlom a Nap könnyei Bruce Willis és a Véres gyémánt Leonardo di Caprio főszereplésével, filmeket e témában.) A világ java, még is úgy gondolja, az az ő belügyük, jó messze a "dzsungel mélyén" hagy öljék egymást. Ja, hogy éheznek, mi meg a kukába dobjuk ki a megmaradt élelmet? Kit érdekel ez már.
Afrika holokauszt nincs, lehet soha nem is lesz.

Borzasztó, hogy ennyire istentelen a világ, hogy ekkora a terror, erről meg kell emlékezni, az áldozatok hozzátartozóival együtt érezni, ez tűrhetetlen és össze kell fogni!
Ám, vannak első, meg másod, meg harmadrendű polgárok a földön, nem véletlen, hogy az éhező Afrikát is úgy hívják a harmadik világ.
Egy tuszi, hutu stb... élet nem számít, nincs megemlékezés, nem is tudjuk, hogy mi van velük, nem számítanak.
Pedig az a néger anya ugyan úgy érez, sír és szenved és gyászol, mint a norvég, az egyesült államok beli, az izráeli, magyar stb...
Szomorú, hogy vannak életek, amik számítanak, és vannak amik nem.
Szomorú, hogy az természetes ha egy arab országot végig bombáz az USA, vagy a NATO, ártatlanokat is bőven megölve, de ha őket éri támadás, akkor nagy a (egyébként jogos) felháborodás.
Akik antiszemitizmusról, rasszizmusról beszélnek, azok osztják a világot első-másod-harmad és ki tudja még hányad rangú emberekre, emberi életre.
Ettől nekem, pedig (nem tehetek róla én ilyen vagyok!) a gyomrom forog.
Remélem egyszer eljő a béke a földre.

Szepes Péter

2011. szeptember 9., péntek

Jónás próféta helyzete

Ismerjük a Bibliából, Ószövetségből Jónás próféta könyvét és történetét.
Héber név a Jónás, jelentése: galamb, az úgynevezett Kisprófétákhoz tartozik.
Ennek a könyvnek az érdekessége, hogy nem a prófécia, hanem maga a próféta áll a könyv középpontjában.
Újasszíria fővárosába Ninivébe kell(ene) mennie, Isten parancsa szerint. A próféta a kettészakadt Izráelben élt. Ninive a Tigris és a Hoszr folyók találkozásánál felépült, óriási, és kereskedelmi főváros volt Kisztus előtt a 710-610-es években, egészen az említett Birodalom bukásáig. Ninive Krisztus előtt már 7000 évvel is lakott volt. Ninive teljesen eltűnt, valamikori romjain Moszul városa áll ma Irakban, fél milliós lakossággal.
Többet nem is szeretnék írni erről, mert elolvasható Jónás könyve is a Bibliában, meg Ninivének is utána lehet nézni akár itt a neten is.

Inkább arról írnék pár gondolatot, mik foglalkoztatnak Jónás könyvével kapcsolatban.
Remélem, nem érti félre senki, de emberileg megértem Jónást, hogy nem fűlött a foga a Ninivei körúthoz és szolgálathoz. Az már nehezen megérthető, hogy miért nem hitt annyira az Istenben, hogy rábízva magát elindult volna, engedelmesen.
De mire is gondolok, hogy megértem Jónás viselkedését.
Istentelen, engedetlen, távoli és erős nép, fővárosi lakóinak kell elmondani, hogy bizony nem élnek olyan életet, ami tetsző lenne Izráel Istenének és ítélet vár rájuk, konkrétan, halál pusztulás, megsemmisülés.
Mindjárt első kérdés, a pogány Asszír népnek jelent e valamit Izráel Istene?
És ha megölik Jónást, mondván ki ő és hogyan merészel egy "ismeretlen" Isten nevében beszélni, főleg pusztulást hirdetni, ítéletet, ki az az Isten aki előtt meg kell térni?
Jónás nem tudhatta, milyen lesz a fogadtatás.
Most nyilván van, aki ezt elolvassa, azt mondja: Jónás Isten prófétája volt, szolga, vakon is bíznia kellett volna abban, hogy minden rendben lesz, és Isten vele lesz, megtartja, sikerre vezeti az ügyet, megtérés lesz.
Olyan könnyű ezt a "sztenderd" szöveget kimondani, de belegondolunk helyzetekbe?
Jónás helyzetébe?
Nem mindenki Ábrahám, lássuk be (sajnos).
Megértem Jónást és annyira emberi nekem (itt arra gondolok, hogy annyira ember) a viselkedése, megroggyan és menekülni akar a feladat elől, minnél messzebbre egy föníciai hajón.
Belegondolok, hogy nekem sokszor annyira nehéz rendet tenni, beszélni beosztottal, baráttal, ismerőssel, hívő testvérrel, amikor negatív (közel sem halálos ítéletet hirdetni) dologról kell szólni, feddni, fegyelmezni, még akkor is ha tudom, ez az igazság és Isten indít erre.
Mert egyrészt esendő és magam is gyarló, ugyan megváltott és újjászületett, de bűnös ember vagyok, másrészt mert nem olyan a fogadtatás a másiktól, hogy az azonnal megoldást, felsóhajtást, megkönnyebbülést szerez, hanem további sérelmeket, megkeményedést, sértődést, haragot, maga-mentegetést és képmutatást eredményez. Mert az ember hiú, egoista, túlérzékeny, dicsőségvágyó, rátarti, büszke, gőgös, hataloméhes stb...
Vagy belátás helyett még betámadnak, nem engedelmeskednek, vagy jóirányba változnak.
Ilyenkor mindenegyes fegyelmezés, evangélium hirdetés és baráti/testvéri beszélgetés folyamatosan kiveszi az erőt belőlünk és egyszer csak támolygunk.
Most megint mondhatja az olvasó, hogy hát kérj Istentől erőt, bízz, szedd magad össze, menj ne lankadj,  a siker garantált. Csak, hát ez megint sztenderd szöveg, betanult és olyan, mintha, aki ezt mondja nem is élte volna át soha az emberi gyengeséget, a kétségeket, a nehézségeket. Magyarul nagyképű szenteskedés, már bocsánat.
Szóval megértem Jónást, és átérzem döntését, még ha az nem is volt jó döntés, márhogy nem akart Ninivébe menni a világért sem.
Megint mondhatja a kedves olvasó, mit ír már megint ez a Péter, elég az önsajnálatból, higgy Istenben és irány a misszió.
Már bocs, de ez is érzéketlen, sztenderd szöveg, képmutatás, ne tegyünk úgy, hogy mindenki bűnös, gyarló és tökéletlen csak én nem.
Jónás nem tudhatta, hogy nincs más lehetősége mennie kell, különben a halálával fizet.
A nagyhal bekapta a háborgó tengerben és meggyőződésem, ha a hal gyomrában nem mondja el azt az IMÁT, akkor ő a hal gyomrában hal meg, mert el akarta venni Ninivétől azt az esélyt, amit az Isten kínált volna fel őáltala a nagyvárosnak.
Hiszen Jónás legnagyobb döbbenetére: Ninive amblokk megtért!
Jónás engedetlensége egy nagy város lelki/testi pusztulását okozta kishíján, egy ember majd nem tönkre tett egy nagyvárost.
Nem pozitív példa Jónás története, legalábbis a hal gyomráig semmiképpen, és ne is kövessük ezt a részét, és igen én is azt mondom, engedelmesnek kell lennünk Isten felé, mert ránk bízott emberek üdve múlhat ezen.
Ma már Krisztusban mindenkinek üdvössége lehet, ezt hirdetni kell, menni és menni!
De Jónás ember volt és megértem őt.

Kérlek Jézusom, segíts, hogy Jónásból az a lelkület legyen bennem, aki hirdeti Ninivének a bűnbánat lehetőségét, és ne az amikor menekülök a rám bízott szent feladattól.


Szepes Péter
igazgató, teológus