2011. március 1., kedd

Családi áhitat

Ma munkából hazafelé kérte tőlem Mónikám, hogy mivel a vasárnapi Istentisztelet már olyan régen volt, és annyira jól jönne neki most lelki felfrissülés, kér engem, hogy este hirdessek neki igét, legyen családi áhítat, Istentisztelet.
Először nagyot néztem, hiszen gyermek-koromban Nagymamának játékiból prédikáltam.
Már Isten kegyelméből, -neki dicsőség ezért- 19 éve (16 éves koromtól) vagyok igehirdető és teológusként is Baján, Bátmonostoron, Dávodon, Hercegszántón, Budapesten a Teológiánkon, Kispesten, Pesterzsébeten, Tahiban, Gödöllőn, Hévízgyörkön, Galgagután, Vanyarcon, Acsán, Béren és Bokoron hirdettem már Igét, de otthon még nem.
Még is először furcsa volt ez nekem.
Ám úgy gondoltam, hogy Mónika életében csodálatos isteni munkálkodás ez és én nem tehetem meg azt, hogy nem teszem meg amit kér, ráadásul Édesanyám is nagyon örült ennek, ő mindig vágyott ilyen családi áhitatokra.
Ezért Bokoron ma este, énekeltünk kezdő éneket, majd felolvastam Máté evangéliumának 4. részét, és ezen Igék alapján prédikáltam Móninak és Anyunak.
Aztán beszélgettünk az igékről és záró éneket énekeltünk, majd az Áment!
Az énekeket Anyukám kísérte (9 hangszeren tud játszani) csellóval.

Csodálatos élmény volt, kár volt ezt eddig is elmulasztani.
Ezután ezt gyakorolni fogjuk, hála Istennek, és Mónika vágyakozásának.

Csodálatos az Úr!!!

Utóirat:
Ma este (2011. 03. 03-án) újból családi kis Istentiszteletet tartottunk, amelyen már Nagymamám (85,5 éves!) is részt vett és nagyon örült a lelkitáplálék ilyen formájának is.
Mónikám felvette az egészet videokamerával, 1 óra 4 perc lett.
Nagy értéke lesz ennek a videonak. Istené a dicsőség és hála Neki mindenért!


Szepes Péter
teológus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése