2011. március 11., péntek

1848. március 15-e

Kedves Olvasók!
 
 Március 15-én az 1848 március 15-én kirobbant Szabadságharc és Forradalom 163. évfordulójára emlékezünk és gróf Batthyány Lajos (sz.: Pozsony 1807 február 14, elhunyt: Budapest 1849 október 6 golyó általi halállal) első miniszterelnökünk születésének 204. évfordulójára. Akkoriban népünk szabadságától elszakítva, megsarcolva és elnyomva élt. Idegen hatalomnak kellett hódolni és a nagy magyar elődök, vezetők nevét meg sem említhették. Ezért hát népünk a szívében, hitében, lelkében őrizte mindazt, ami magyarságát a reményt adhatta.



Bízva, hogy egyszer eljön egy szebb és jobb jövő. Nemzedékek teltek el ezzel a reménnyel és nemzedékek haltak meg, hogy nem lett változás. De szivükbe beleégetve mindig tovább adták fiaiknak, leányaiknak, hogy bízzanak mert az nem lehet: ez mindig így maradjon. Aztán elkezdtek szépen megszületni azok az EMBEREK (Batthyány, Széchenyi, Petőfi, Kossuth, Deák és a többiek) akik fokozatosan hátrahagyva egyéni érdekekiket, karrierjüket, polgári pályájuk alakítását és a már akkor is majd nem 1000 éves drága Honnak elkezdtek alárendelni mindent.

Amikor a drága Haza és az abban lakók iránti szeretet és tisztelet kicsordult a szívükből, úgy döntöttek, hogy életük sem lehet drága azért, hogy ez a nép a népük szabad és független legyen.


Nem akarom a történelmet visszaidézni, mindnyájan jól ismerjük. Csak arra vállalkozom, hogy azt a szellemet amiben ők éltek, ma egy kicsit megízleljük és magunkba zárjuk. Elvíve belőle a hétköznapokba a XXI. század magyarjai közé! Mert van mit újra megtanulni eme Szent Ünnepen az bizonyos. TŐLÜK a nagy magyaroktól, akik örömmel és szeretettel folyatták ki vérüket az Anyaföldre, mert a "Mártírok vére magvetés!" és hittek abban, hogy megtermi gyümölcsét az ő hitük, fáradozásuk és haláluk. Legtöbbjük férfi ereje delén 30-40 évesen hunyt el. Elsőre befejezetlen élettel, de mégis teljes életművel távoztak el tőlünk.



S most megérkezünk 2011 Magyarországához. Kézen fogom Batthyányit, Petőfit, Kossuthot és a többieket és elviszem Kutasóra, Bokorra, Bercelre és mindenhova az Országban. Íme az ország amiért mártírokká lettetek és csodás császári udvarokban eltölthető karrierek helyett a puskavéget választottátok. A válaszukat már rád bízom kedves olvasóm! Hogy patakokban folynának könnyeik az biztos a bánattól. Mert ez a Nemzet látszólag szabad, de lelkében, szellemében megkötözött a velejéig. Itt már nem számít barát, testvér, magyarság, határontúli magyar-testvér, Isten, Krisztus, hit, hagyomány, nem számít semmi sem!

"Ad fontes!" Kedves olvasóm, vissza a gyökerekhez és tanuljuk meg
újra érezni és megérteni a '48-49-es Szabadságharc és Forradalom eszméit.

Fogjunk össze addig míg nem késő és figyeljünk egymásra, legyen már elég annyi mártír kifolyt vére és okuljunk, tanuljunk belőle.

Persze illúziórikus az én feltevésem, mert a Legnagyobb vére már 2000 éve kifolyt (Krisztusé) és sokaknak semmit nem ér, pontosabban nem él vele. Ez, pedig végzetes hiba!

Mit tehetünk, tehát 2011 március idusán?!

Ami ránk bízatott azt véghez vinni, életünktől jobban szeretni e Hont és annak drága Népét és küzdeni lelkünk, szellemünk szabadságáért, híve a megváltó Jézus Krisztusban!

Ma én így ünnepelek és siratom, de ünneplem is nagyjainkat és meg próbálom egyre jobban szeretni az enyéimet a magyar testvéreimet és küzdeni a boldogulásukért.

Ilyen ünnepet kívánok ma gazdasági válság HELYETT ennek a maroknyi Szent Istváni magyar népnek: benne Bokornak és Bercelnek egyaránt.

"Mert Isten a SZERETET!"

Áldott ünnepet!

Barátsággal és szeretettel:


Szepes Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése