Az ISTENI gondviselés és annak mértéke

„Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.

Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.

Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:

Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be.

A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká,

           Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.”

                                                           (Péter apostol I. levele: 6-11. versek)

Először is szögezzük le, hogy Isten előtt csak is levett saruval lehet megállni és magunkat a porba alázni.
Addig míg (most is imádkoztam e bejegyzés megírása előtt a szentlélek ihletéséért a helyes lelkületért) ez nem megy, vagy csak részlegesen sikerül, addig nem szabad Istenről beszélni, írni és értekezni, mert az hasztalan. Ezt vallom. Miért? Mert önbecsapás az egész és képmutatás, márpedig óriási "frakciója" lesz a pokolban a felfuvalkodott képmutatóknak. Ráadásul tudatos kísérlet Isten félrevezetésére. Tehát magam megalázva, elcsendesedve, Szentlélekre figyelve írom ezt a bejegyzést.
Megalázkodás-felmagasztalódás. Jaj mennyi és mennyi ember vágyja a felmagasztalást, az elismerést, a dicsőséget, a hatalmat a sikert. Ám a fenti péteri igékből tudjuk, hogy csak az Isten felmagasztalása számít az örökélet szempontjából, aki a földi, múlandó evilági dicsőségre, magasztalásra vágyik az elveszíti "cserébe" az örökéletét és ez a legnagyobb tragédia, ami egy megszületett emberrel történhet!
Tehát Isten általi felmagasztalás számít csak csupán, mert az megmarad örökké, az nem múlandó.
Ám ehhez egy kulcs vezet, megalázkodni Isten színe előtt, őszinte szívvel.
Csak a megalázkodásból fakadhat a felemelkedés.
Sok ember (bizony van, hogy én is sajnos) panaszkodik: terheim vannak, gondok közepette élek, megbántottak, kevés a fizetésem, már 10 éve nem tudok új autót venni, rossz a főnököm, nem jutok egyről a kettőre, nincs jó beosztásom, beteg a gyerekem, gyász ért, alkoholista a férjem és sorolhatnám még...
Ennek a péteri igéknek számomra a nagy tanulsága az, hogy bár van isteni gondviselés, de minden tőlem függ.
Akkor érzem az ő gondviselését igazán és tudok boldog lenni és szeretni, ha megalázkodom előtte, másrészt Isten gondviselésének vannak mértékei. Van akit nagyon megáld, van akit kevésbé. Hogy-hogy? Isten ilyen lenne? Hiszen Ő nem személyválogató, akkor miért van ez még is így?
Nos. Isten egyformán ad napsütést és esőt az Őt tagadó bűnös és a megváltást elfogadó bűnös szántóföldjének is. Ez Isten hatalmas szeretetének jele, ezért hálásnak kell lenni.
Ám egész életünket igazán átható és megtartó gondviselésének érzői csak akkor lehetünk, ha ráhelyezzük az életünket, megalázva azt. Ez az első lépés.
Aztán az isteni gondviselés mértékei kizárólag attól függnek, hogy mennyire nagy a hitem és mennyire bízom rá az életemet Őrá. Ha kicsit akkor a gondviselés is kismértékű lesz, ha teljesen akkor teljes gondviselést kapok Tőle. Ám azt is tudni kell, hogy minden az én kezemben van, szabadakaratomból eredően mit osztok meg az életemből Istennel.
Tehát amikor valaki panaszkodik, hogy ez is meg az is rossz az életemben, sok gondom van, problémáim nem oldódnak meg, akkor annak oka, hogy nem volt képes teljesen Istenre bízni a gondjait és az életét.
Tehát panaszkodás helyett, Istenre kellene figyelni és Vele kapcsolatban lenni.
Ugyan is a panaszkodó ember nem hallja nem, hogy az Isten hangját, hanem a másik ember hagját sem, csak magára, meg a gondjaira koncentrál.
S miközben ezt teszi, elillan mellette Isten segíteni akaró hangja, a másik ember segíteni akaró szándéka és végül elillan az élete, majd az örökélete.
Ennyire veszélyes nem figyelni Istenre!
Aztán a pokolba kerülés, na az aztán igazán ad okot a panaszra, csak akkor már, mint a gazdag és Lázár történetőből is tudjuk már senki nem lesz kíváncsi a panaszra és nem jön már soha többé enyhülés, de nem ám!!!
Ráadásul a "főhivatású" ember-gyilkos a Sátán, mint ordító oroszlán akar elnyelni minden embert, akit csak lehet, tehát van ösztönzés bőven Isten ellen lázadni, engedetlenkedni. Nagyon észnél kell lennünk!
De ha ellen állunk az ördögnek és saját bűnös vágyainknak, akkor Isten megtart, felmagasztal és vele uralkodhatunk majd, az Ő dicsőségében.
Ámen!

Szepes Péter
teológus