Tegnap délelőtt a Pécsi Bokor utcai Baptista Istentiszteleten Sinka Csaba lelkipásztor testvérem hirdetett igét a fenti igehely alapján. A bennem elindított gondolataimat írom most le.
Már a
jobbik baptistáknak tarjuk azokat, akik rendszeresen járnak Imaházba, ott még
alkalmanként imádkoznak hangosan, és szolgálnak is valamivel. A mai
igehirdetésből kiderült, ez „édeskevés”! Mert az igéket nem csak az imaházban,
hanem odahaza is tanulmányozni kell, kutatni kell, megimádkozni kell.
Beszélgetve Istennel napról-napra. Hány családtagunk, barátunk, munkatársunk,
diáktársunk sértődne meg azon, ha csak napról-napra köszönnénk nekik és ennyi.
Nem reagálnánk a többi mondataikra, és nem is keresnénk velük a közösséget.
Magányos karácsonyok nőnének ki ebből, annyi biztos. Hogyan is
gondoljuk/gondolom akkor, hogy Istennel szemben ez megengedhető!? Azért van még
egy nagy különbség, ha szerencsém van, nem függök emberektől, tehát ha
megsértődik, attól még én vagyok, élek, de ha Istennel nincs kapcsolatom, nem „csak”
elkárhozom, hanem az áldások, a lelkem jóléte apad el, ami idővel törvényszerűen,
csontig hatoló fájdalommal is jár, mint Dávid írja az egyik ismert bűnbánó Zsoltárban.
Ha Istennel beszélek, engedelmes vagyok neki, és megcselekszem a hallott
igéket, az nekem jó elsősorban, és aztán mindenkinek, akiknek ezt tovább adom,
és példaként ragyogok. Így térül meg Isten belénk fektetett igéje! Ámen!
Szepes Péter
teológus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése