„De gondolhatnád magadban: Nagyobbak nálam ezek a népek, hogyan tudnám kiűzni őket? Ne félj tőlük, hanem emlékezz vissza arra, hogy mit tett Istened, az ÚR a fáraóval és egész Egyiptommal, a nagy próbatételekre, amelyeket saját szemeddel láttál, a jelekre és csodákra, az erős kézre és a kinyújtott karra, amellyel kihozott téged Istened, az ÚR. Ugyanúgy fog elbánni Istened, az ÚR mindazokkal a népekkel, amelyektől félsz. Rettenetes félelmet bocsát rájuk Istened, az ÚR, míg csak el nem pusztulnak azok is, akik előletek elrejtőzve megmaradnak. Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az ÚR, a nagy és félelmetes Isten!”
(Mózes 5. könyve: 7. rész 17-21. versek)
Próbatételek, bizony nagyon nem könnyű időszakok ezek életünkben!
Ám áldást rejteget, ha életünket mindenkor, a próbák közepette is Istenre tudjuk helyezni.
Gyarló ember vagyok, ez tény. Szepes Péter gyarló, esendő, bűnös ember.
Nehéz ezt sokszor belátni, mégis olyan jó érzés amikor belátom. Ambivalens amit most írok, de megmagyarázom. Szembesülni azzal, hogy gyarló vagyok, hibáztam, bűnt követtem el, a másiknak van igaza, életem egy-egy cselekedete borzasztó, nem hívő emberhez való, nos ezt belátni elismerni és megalázkodni, nagyon nehéz dolog. Nem is sikerül mindjárt, mert az ember óemberi természete (aminek mindig meg kellene lenni feszítve) küzd és küzd, hajt a hév, a düh, az önigazolás. Pedig a mi igazságunk olyan, mint a véres ruha, írja a Biblia. Hol van az ádámi-évai emberben igazság? Lássuk már be: NINCS SEHOL.
Tehát ettől nehéz. Még is miért olyan jó érzés amikor belátom, hogy gyarló, bűnös vagyok.
Mert onnantól már ez nem csak az én harcom.
Mert onnantól a teher áthelyeződik Jézus Krisztusra, sőt megbocsátást nyerek, és mehetek tovább, a keskeny úton. Nem kell cipelnem tovább, megszűnt. Hihetetlen nagy kegyelem ez, mert azok az emberek, akik nem látják be gyarló bűnösségüket, azok egyre jobban nyögnek a teher alatt, mert cipelik tovább, és attól, hogy keménynek igyekeznek látszani, nincs nyugtuk, állandóan nyomasztja őket.
Lenyomja, depresszióba sújtja, válságba, örökhalálba.
Óriási a tét tehát.
Ettől nehéz és egyben jó-érzés amikor újra és újra megalázom magam gyarlóságomban.
Ahhoz pedig, hogy az ember meglássa gyarlóságát, esendőségét, kiválló eszköz Isten kezében a próba.
A próba nem csak erre, hanem arra is jó, hogy edződjön a hitünk, hogy bizonyítást nyerjen, életünk nem találtatik könnyűnek Isten mérlegén.
Ha kiálljuk a próbákat persze...
Ez sorskérdés, döntő eseményláncolat!
A fent idézett mózesi igeversek, hatalmas erőt adnak a próbák közepette, és arról tanúskodnak, hogy Isten az övéit védi, megtartja és az ellenségnek immár nem velünk, hanem a TEREMTŐ HATALMAS ISTENNEL kell szembenéznie.
Ez pedig nagyon nem mindegy.
A hitetlen, istentelen ember és a hívő ember között ez a lényegi nagy különbség. Maga küzd, saját kútfőből, míg a hívő Istennel küzd, Isten ihletése és irányítása alapján, és az ellenfél nem velünk, hanem Istennel néz "farkasszemet". Már pedig Pál apostoltól tudjuk: "rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni"!
Sok tehát a próba és bizony sok a gonosz ember.
Most is sok próbám van, ellenem törnek, és a gonosz szándék nem lankad.
Ám ez jó ahhoz, hogy hitem kikristályosodjon mind jobban, és lássam Isten nélkül semmi vagyok.
Az az igazi, amikor próbák nélküli időszakban is belátom ugyan ezt.
Segítségül hívom az Urat szüntelenül.
Ebben hiszek és nem félek!
Szepes Péter
igazgató, teológus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése