2012. december 26., szerda

"Karácsonyi rege..."

2012. Karácsonya van.


 "1Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, 2és ezt kérdezték: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt." 3Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. 4Összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak. 5Azok ezt mondták neki: "A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: 6Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt."  7Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét, 8majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: "Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!" 9Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. 10Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. 11Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. 12Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba."
                                                                  (Máté: 2, 1-12.)



Jézus születését több prófécia megelőzte, Kolossébeli levél 1. részéből azt is tudjuk, hogy minden általa, ő érte, őrá nézve és ő benne teremtetett. Én is! Ézsaiás 60. részében és a 72. Zsoltárban is van utalás a bölcsekre, vagy királyokra, mert feltehetőleg (bár a Biblia ezt nem írja) királyok is voltak egyben és tudósok. A görög csak annyit ír Máté evangéliumában, hogy "bölcsek keletről", így nevezi őket. Valószínű, hogy Mezopotámia vidékéről jöttek, de azt is valószínűsítik, hogy Afrika, Európa és Ázsia királyai voltak, ez szinkronban van a fentebb megemlített ézsaiási és a 72. zsoltár igeverseivel. Ugyan is 2000 évvel ezelőtt erről a 3 kontinens létezéséről tudtak, és így igaz lehet, hogy az egész föld hódolt Jézus előtt a 3 kontinens királyai által.

Érdekes, hogy Jeruzsálemből, Palesztinából senki nem kereste Jézust, mint megváltót, nem vették észre az érkezését, születését. A bölcsek, "aranyosak", mert a zsidó próféciákat szó szerint értelmezték, ezért elmentek a csillag útmutatását követve Palesztina fővárosába Jeruzsálembe, és a zsidók első számú vezetőjének Heródesnek a palotájában keresték Jézust, mint a zsidók új királyát. Ettől Heródes és kísérete döbbent meg a legjobban. Majd azonnal megölni szerették volna Jézust. A pogány Egyiptom fogadta be. Mert valljuk meg és ezt borzasztó még leírni is: Heródesnek, a zsidó papságnak, és a farizeusoknak, törvénytudóknak, sőt az istentelenül élő zsidóknak, nem hiányzott Jézus megszületése, ebben a formában (jászolban, szegényen) meg pláne nem. Ők "jól megvoltak" Jézus nélkül is.
Akaratlanul az jut az eszembe, hogy 2000 év után is Magyarország (ami 1000 éve létezik), a világ nagy többsége jól meg van Karácsonykor is Jézus nélkül, nem kell ő az életekbe, a szívekbe! Ma is egy idegen, egy betolakodó, akit nem látnak szívesen. Ahogy Palesztina politikai és vallási vezetése sem látta szívesen Jézust. Pedig tudták, és a keresztény Magyarországon ma is tudják, hogy Jézus érkezése meg lett prófétálva, és be lett jelentve. De a zsidók 2000 éve (és ma is) a próféciákat igen sajátosan és öncélúan, mi több egoistán értelmezték/értelmezik. Még pedig: Jézus nem az életüket jön megváltoztatni, hanem a társadalmat a politikát, és a Római elnyomó Birodalmat. Egy nagy király lesz, aki jólétet, békét és nagy hatalmat hoz el a zsidóknak, egy igazi szabadság harcos lesz, aki eltiporja a Rómaikat, és gazdagságot, uralmat más népeken és emberi dicsőséget hoz majd el. Többre sajnos nem volt igényük, és nincs ma sem a zsidók és a keresztények többségének sem. Ebben a világban reménykedtek, és ezért lettek nyomorultabbak minden embernél. Mert Isten igéje mondja ezt ki.
Jézus nem földi hatalmat, jólétet, gazdagságot, politikai rangot, papi méltóságot stb... hozott el, hanem sokkal, de sokkal nagyobbat, kimondhatatlanul nagyobbat!
Elhozta az üdvösséget, a közösséget Istennel, egyetlen lehetőséget a bűnök rendezéséhez, a megváltást, az édeni kapcsolat helyreállítását, az örök életet. 
Micsoda? Ez az ács fia, egy galileai senki a Megváltó? Istenkáromlás (nem az ahogy a papok, a nép éltek?!), óriási bűn, keresztre vele. Mert amikor nem lehetett már (nyilván Jézus tett erről) tovább kerülgetni a szembesítést, ki is Jézus, és kiderült, hogy ő nem egy nagy politikus, hanem egy galileai ács fia, de egyben az Isten Fia is a megváltó, na akkor szabadult el a "pokol" és meg akarták ölni. Amikor meg Jézus rájuk pirított, meszelt síroknak, képmutatóknak nevezte őket, tajtékoztak.
Végkövetkeztetés: Ő nem lehet Jézus, tehát Istenkáromló, és meg kell ölni, mi pedig élhetjük a magunk kis mocskos, önigaz (kárhozatra méltó) életét tovább. SZÁNALMAS!
Jézus jászolban született, szegénységben, kétkezi dolgos szülők gyermekeként.
Idén december 7-én vehette át XVI. Benedek pápa azt a 2 db. M osztályú Mercedes-Benz tipusú pápa mobilt, amin Stuttgartban 9 hónapot dolgoztak a mérnökök, szerelők, hogy a pápa minden igényét kielégítsék. Több püspök, protestáns elnök, egyházi vezető (tisztelet a kivételnek!) szerte a világban is 10-20 millió forintos szolgálati autókkal szaladgálnak. Sehol nincs az a Bibliában, hogy az a jó vallási vezető aki szegény, és éhezik, de szerintem akik ilyen autókkal járnak és palotákban élnek, testőrök vigyáznak némelyikre, meg luxusban, azok még mindig nem értették meg Jézus jövetelének lényegét, és csak eltaszítják, mint sem közel vonzanák az embereket Jézushoz. Mivel ők is távol vannak Jézustól!
Példa az ellenkezőjére Böjte Atya. Ő hiteles!

A kulcs nem az, hogy hol van Jézus, mit csinál Jézus, milyen Jézus, mit mond Jézus, mit tesz Jézus!
A kulcs az, hogy: KERESED-E JÉZUST, VÁGYOL-E JÉZUSRA, HOZOL-E ÁLDOZATOT JÉZUSÉRT, ODA MÉGY E JÉZUSHOZ, MEGSZÓLÍTOD-E ŐT, ELFOGADOD-E AMIT KÉR ÉS MEGTESZED-E?!
A bölcsek keletről, több ezer kilométerről, talán félévet is vándorolva, távol hagyták hazájukat, csak hogy találkozhassanak Jézussal, és kapcsolatba kerüljenek vele. Ők találkoztak Jézussal, mert KERESTÉK.
Te keresed ezen az ünnepen?
Bánod elrontott, öncélú, rideg életed lépéseit, és kész vagy a bűnvallásra, a megtérésre, Jézust elfogadod megváltódnak?
Holnap lehet, már késő lesz, mert jön az ítélet, Isten nem fog örökké tűrni!

Jeruzsálemtől (hála az Úrnak, ezt idén tavasszal tapasztalhattuk) Betlehem 20 km-re van. 2000 éve is ekkora távolságra volt. A keleti bölcsek lakhelye Betlehemtől több ezer km-re volt feltehetőleg. Még is kik voltak Jézus lábai előtt, kik ölelhették őt, kik imádhatták őt? Igen a bölcsek.
Mert kiderült, hogy a 20 km, jóval több, mint az 1000 km.
Mert Heródes, a papok, a zsidó emberek, farizeusok nem mentek el Betlehembe, a szívükben volt a távolság, és a 20 km is elég volt ahhoz, hogy elválassza őket Jézustól, mert a szívükben volt ott a gát, az akadály. És ez borzasztó volt!
Nem akarták látni, befogadni JÉZUST, EZÉRT NEM IS TALÁLKOZHATTAK VELE ÉS NEM IS LETT MEGVÁLTÓJUKKÁ!
Ma is mennyi egyházi vezető, hívek ülnek ott a templomokban, és fényévi távolságokra vannak Jézustól, mert nem akarnak közel lenni hozzá. Nekik a vallásos maszlag, az önigazolás kell, nem Jézus.

2012. Karácsonya ma arról szól, hogy oda borulsz Jézus elé és elfogadod Őt?
Csak rajtad múlik, hogy valóra válik-e számodra a karácsonyi rege.
Ha igen, akár már (Isten mikor jön el ítélni, bármikor bekövetkezhet!) nincs is több szükséged Karácsonyra, mert mindent megkaptál, ha nem, akkor egy újabb karácsony múlt úgy el, hogy semmit nem ért.
Ne legyen ez így!
Keresd Jézust míg lehet, és Ő ott lesz, vár rád, és üdvöt ad.


Ámen!

Szepes Péter
teológus   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése