2013. január 3., csütörtök

Újévi igehirdetés

Istentisztelet Bokoron a Baptista Gyülekezetben 2013. 01. 01-én délután, én hirdettem az igét.


1"Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, 2amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: "Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat;  3kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!"  4Történt pedig, hogy János keresztelt a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. 5Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és - amikor megvallották bűneiket - megkeresztelte őket a Jordán vizében. 6János ruhája teveszőrből volt, derekán bőrövet viselt, sáskát evett, meg erdei mézet,  7és ezt hirdette: "Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. 8Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni."  9Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názeretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. 10És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek mint egy galamb; 11a mennyből pedig hang hallatszott: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm."

Márk: 1, 1-11.


Újév napja van, a magyarság körében szokás volt házról-házra járva jókívánságokat mondani, cserébe almát, diót adtak és az volt a hiedelem, hogy ami az újév napján történik, az fog egész évben. Súlya van annak, hogy indul az első nap. Ez a Bibliával nem összeegyeztethető, ezek babonák. Ha az Isten nélkül élő emberek azt mondják, hogy nem mindegy, hogy kezdődik az év, nekünk még komolyabban kell vennünk, hogy kezdjük az évet. Ha számot vetünk, hol tartunk? Milyen szívvel indulunk neki az Újévnek? Hűek voltunk a kevesen is? Súlya van ennek. Külön nagy súly, hogy állunk a körülöttünk lévőkkel, a missziókkal? Őrhelyünkön vagyunk? Nem elég óévkor magunkba szállni. Nem mindegy, hogy készülünk az Úrjézussal való találkozásra.
Márk nem a kisded Jézussal kezdi az evangéliumát, hanem Jézus színrelépésével 30 éves korában. Sokan nem gondolnak Jézusra karácsonykor, de akik gondolnak, azok közül is sokan a kisded Jézusra gondolnak. És ennyi bőven elég a világnak.
Márk nem egy ilyen Jézust mutat be nekünk, hanem az Atya akaratát cselekvő Jézust.
A világnak nem is kell más Jézus, csak a kisded, nincs többre igény.
2000 évvel ezelőtt sem olyan Jézus kellett a zsidóknak, aki eljött. Politikai vezetést, királyt vártak, nem egy názáreti ácsot. Jézus pedig nem ilyen volt, nem ezért jött. Nem olyan kell, aki rámutat a bűnökre, aki bűnbánatra szólít fel, rámutat, hogy az életük, a cselekedeteik nem helyénvalóak, ezért minél előbb meg akarták ölni. Ma sem kell. Sok embernek nem szimpatikus, ha beszélünk a megtérésről, az újjászületésről. Az embernek nagyon nehéz belátni, hogy bűnös. Mindenfajta magyarázatot hoz, bizonyítgat. Dr. Almási Mihály írja a Jópásztor egyik cikkében: Egy nagy bűn van. A Szentlélek elleni káromlást ne a világiak között, hanem a hívők között keressétek. Ezek akik tudatosan élnek a bűnben, ellenállnak Krisztusnak és nem hajlandóak megtérni bizonyos bűneikből. Ők a kegyes farizeusok, azt gondolják, hogy elég a jócselekedet, nem kell Jézus. Ma nagyon sok múlik rajtunk, hogy milyen Jézust ismernek meg az emberek. Hitelesek vagyunk-e? Egy hívő életén látszik, hogy Jézussal jár. Jobb döntést hoz, irgalmasabb szívű, több emberen segít, jobban gazdálkodik az anyagiakkal. De ez Jézusnak köszönhető, mert odatettük elé.
Nem elég csak a Bibliát olvasni, hanem kellenek példák, akik megmutatják, hogy milyen Jézussal járni. A 12 éves Jézus is ő volt, a szüleinek engedelmeskedő is ő volt, de a bemerítkező, tanító Jézus a lényeg. Nem csak egy gügyögő kisdedet kell a világgal megismertetni. Egy ilyen erős Jézust kell bemutatni, aki engedelmes az Atyának és hogy a bűn rendezése nélkül nincs újjászületés és ez csak Jézuson keresztül lehet.
Minden a bűnrendezésnél kezdődik és ez Jézus Krisztusnál van. És ő példát mutat nekünk a felnőtt fejjel történő bemerítkezésről.
Fontos, hogy amikor megtérünk, Isten Lelke bekeresztel minket Krisztus testébe, a gyülekezetbe, ahol feladatunk van.
Jézusnak is szüksége volt előkészítőkre. Nagy dolog, hogy János hátrahagyva a családját a pusztába élt szerény körülmények között és már előkészítette a szíveket Jézus érkezésére, de Jézus nélkül ez mit sem ért volna. De nagy dolog volt, hogy Jézus már bűnbánatra felkészült szíveket talált. Jézusnak ma is szüksége van előkészítőkre. Jézus a tanítványai közül kijelölt 12-t, hogy folytassák, továbbvigyék a tanítást. Mi vagyunk a mai kor Keresztelő Jánosai, a tanítványok, az útkészítők. A Szentlélek erejével kell végeznünk a feladatokat, Ő a bennünk lévő lelkiismeret.
A Gal 5:22-23 felsorolja a Lélek gyümölcseit. Ha bennem nincs ott a Szentlélek, akkor nem tud munkálkodni, ezek a Szentlélek gyümölcsei. Mennyi ember békétlen, türelmetlen, erőszakos, agresszív. Ezekben nincs a Lélek. Bennünk sem lesz, ha nem engedjük munkálkodni! A Szentlélek keresztelt be a gyülekezetbe. És ha tudjuk, hogy mit mond a Szentlélek, de tudatosan ellentmondunk neki – ez a káromlás. Ez megbocsáthatatlan. Fontos, hogy ne elfojtsuk magunkban a Lelket, hanem gerjesszük.
Aki nem rendezte még a bűneit az óévben, még most tegye meg.
Jézus legelső mozzanata a bemerítkezés, és ekkor rászáll a Szentlélek. Neki is szüksége volt a Szentlélekre, hogy elvégezze a munkáját, küldetését! Ennek szimbólikus jelentősége van. És ezért lehet nekünk örök életünk. Ő is feltöltekezve a Szentlélekkel tudta elvégezni a 3 évet. Persze Ő más, mert neki nem a bűneiből kellett megtérni, de kellett a Szentlélekkel való betöltekezése. Akkor mi ne higgyük azt, hogy nekünk nem kell! Ettől függ az engedelmességünk, a hívő életünk, az üdvösségünk. A bűnterhek nélküli élet vár ránk 2013-ban is, és ne szomorítsuk el a Szentlelket, engedjük munkálkodni! Tanítványokká kell tenni az embereket. És így eredményes hívő életünk lesz. Ámen!


Szepes Péter
teológus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése