A ma délutáni galgagyörki Istentiszteleten (annyira megkapó és őszinte alkalmak ezek, nagyon jól érezzük magunkat Mónikával) az őrbottyáni baptista testvérek szolgáltak.
Petrik Ádámné olvasott el egy kis történetet, aminek nagy tanulsága van. Íme:
"Régen történt, hogy egy katona karácsonykor őrségben volt.
Nagyon figyelt nehogy a felettese meglepje őt és a tisztelgés elmulasztása miatt fenyítést kapjon.
Igazából az őrbódéját és a kaput kellett őriznie.
Egyszer csak lódobogást hallott és a parancsnoka a százados ott állt előtte lóháton.
Nagyon feszesen és szabályosan tisztelgett neki azonnal.
Mire a parancsonoka azt vetette neki oda: hé fickó mit érek a tisztelgéseddel, ha nem nyitod ki nekem a kaput? A katona azonnal ugrott és a kaput kinyitva beengedte a Kaszárnyába a parancsnokát."
Eddig a kis történet.
Petrikné testvérnő elmondta, hogy ebből a tanulság az, hogy mit ér Krisztus felé az adventi készülődésünk, és mit ér a tiszteletadásunk, a feszes tisztelgésünk, ha szívünk kapuját nem nyitjuk ki Jézus számára és nem engedjük be oda!
Ez engem is elgondolkodtatott. Hányszor próbáljuk magunkat is áltatni, hogy adakozok, figyelek a beszédemre, vallásos vagyok, járok templomba, gyülekezetbe, tisztelettudó vagyok, szorgalmasan dolgozom, szeretem a családom, segítek másokon, csak éppen a szívem előtt álló Jézust nem engedem be abba.
Akkor mit ér az egész? Semmit!
Fordítsunk a dolgon. Jézus nélkül képtelenek vagyunk a tisztára, a jóra, ezért legyen szívünk királya, hívjuk be oda és akkor már szívből adakozunk, szolgálunk, felemelünk, imádkozunk, jót cselekedünk.
Mert nem belőlünk, hanem minden jó csak Jézusból/tól fakad.
Vezess Jézusom!
Szepes Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése