Feleségem olvassa (többek között) a Roy Krisztina könyveit és az egyik címe a Számüzetésben.
Nagyon tanulságos és szívhez szóló, mi több Istenhez vezető könyvei vannak Roy Krisztinának, mindenkinek csak ajánlani tudjuk.
Most a Számüzetésben című könyvének 11. oldaláról (ha jól emlékezem) idézek.
Nagyon lényegre törően leírja, hogy milyen is a vallásos, üres hitű, képmutató, hazug ember.
Nagyon fontos Jézust befogadni és megtérni, újjászületni, mert enélkül vége, jön a kárhozat.
Meg kell ragadni a kegyelmet!
Tehát az idézet.
Íme:
„Már minden levél lehullott a kertekben és a hegyekben is, elszomorodott minden, mint amikor valakinek mindenkije meghalt, eljött az ősz. A szomszéd faluból Kozima és Anna együtt mentek az erdőn át. Temetésről jöttek. Hirtelen meghalt ott egy férfi, aki a gabonáját Kozima malmában őröltette. Így hát Kozima elment a temetésére. Mivel a nagymamájának fájt a lába, maga helyett az unokáját küldte.
Csendben lépegettek egymás mellett, azután, hogy az elhunyt családjáról beszélgettek.
A gondolataiba mélyedt leányka nem látta, hogy a molnár már jó ideje komoly tekintettel figyeli, mintha lelke legmélyét akarná kikémlelni.
-Anna mondd meg nekem az igazat, mire gondoltál a temetés alatt?- szólalt meg a férfi. A komoly, érces hang hirtelen válaszra kényszerítette. A férfira tekintett kedves, könnyáztatta szemével.
-Arra gondoltam, Kozima úr, hogy Krisztus nélkül, bűneink bocsánata nélkül meghalni, és úgy menni Isten ítélőszéke elé, hogy nem békültünk meg Istennel, szörnyű dolog.
-Te biztosan tudod, hogy Lehotszkỳ így halt meg? Van neked jogod, hogy egy embert elítélj?
-Ismertem Lehotszkỳt- védekezett a lány- vásárokra járt, iszákos, borzalmasan káromkodó ember volt, átkozódását szörnyűség volt hallgatni, és hirtelen halt meg szélütésben, saját bátyjával sem békült ki és így ment Isten elé.
-Nem tudtam, hogy ilyen jól ismerted. És mi a véleményed a gyászbeszédről?
-Elmondhatok mindent, amit gondoltam, Kozima úr? A leány orcáját pír futotta el.
-Igen, pontosan azt akarom.
-Utána maga is elmondja nekem a véleményét?
-Hm, talán-és kissé elmosolyodott.
-Nos- folytatta Anna- azt gondoltam, hogy Isten Igéjét olvasni, és emellett hazudni, az nagy bűn és ez az egész temetés nagy hazugság volt.
-Anna, Anna!- csóválta meg fejét a molnár.
-Ne haragudjék, hogy így beszélek, szomorodott el a lány. De nem így volt? A felesége sírt, siránkozott, magyarázkodott, mintha szeretetben éltek volna együtt, pedig a házukban gyakran volt verekedés. Az emberek eljöttek, hogy megadják a halottnak a végtisztességet, de senki sem tisztelte őt, mindenki tudta, hogy ki és mi volt, mégis énekelték neki az éneket:
„Jó harcot vívtam
Életem végéig…”
-Igen leány, igazad van: ez hazugság és komédia volt. Ezen a világon minden csak hazugság és komédia.
-Azért mondja az Írás is: Nincsen csak egy igaz is- helyeselt a lány.
-Mindig sajnálom, ha arra gondolok, hogy én is ezek közé a hazugok közé tartoztam. Gyerekkorom óta sokszor hazudtam. Ez Isten előtt nagy és förtelmes bűn, de én ezt nem tudtam, hisz Istent éppen olyan kevéssé ismertem, mint azok az emberek, akik ott ma hazudtak.
-És ma már nem hazudsz? –A férfi komoly tekintete egyenesen és szinte szigorúan szegeződött a leány arcára.
-Nem, megismertem az igazságot, Jézus Krisztust, és Ő megszabadított engem.
-Hogy te megismerted az igazságot? Ó gyermek, az nagy dolog, azt olyan könnyen nem lehet mondani! Csak Isten az igazság, és ki állíthatja, hogy megismerte Istent?
-Az Úr Jézus mondta: Aki engem látott, látta az Atyát. Nem mondom, hogy már tökéletesen ismerném Istent, de megismertem Őt, mint Atyámat akkor, amikor elfogadtam az Úr Jézust, az Ő Fiát mint Üdvözítőmet, amikor megbocsátotta bűneimet és szent vérével megmosott minden tisztátalanságomból.
Az erdő elcsendesedett. Hallgatagon mentek együtt: a komoly, az életben sok megpróbáltatást megélt férfi és a fiatal, még az élet küszöbén álló leány.”
Szepes Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése