Vándorok vagyunk...

"Vándorutam roskadozva


Vándorutam roskadozva járom,


Lelkemen borong a fájdalom.

Éjszakán is elkerül az álom,

Akkor is a szívem fájlalom.



Lásd Uram, hogy bűnöm, mint a tenger,

Néha majdnem összeroskadok,

Ím előtted áll egy bűnös ember,

Szánj meg ó, bár méltó nem vagyok!





Ködbe tűnt a szívem tarka rétje,

Bánatom az égig tornyosult.

Bús magányban kínos éj sötétje

Szívet tépő módon rám borult



Lásd Uram, hogy bűnöm, mint a tenger,

Néha majdnem összeroskadok,

Ím előtted áll egy bűnös ember,

Szánj meg ó, bár méltó nem vagyok!





Itt hozom az éltem rontott útját,

Íme Néked végleg átadom!

Vedd át szívem minden hódolatját,

S vándor éltem, drága Jézusom.



Lásd Uram, hogy bűnöm, mint a tenger,

Néha majdnem összeroskadok,

Ím előtted áll egy bűnös ember,

Szánj meg ó, bár méltó nem vagyok!





Bűnbocsánat éltető Igéjét

Jézus szólja mennyből most hozzád.

Kínos élted minden fájdalmáért

Vére hullt ott fent a Golgotán.



Nála minden bűnre van bocsánat,

Megtisztít az áldott, drága vér!

Tűnjön el a szívedből a bánat,

Megbocsájt Atyánk a Jézusért"
                                                       (Protestáns egyházi ének)

A mai (Bokori Baptista Gyülekezetben) délelőtti Istentiszteleten a hitről, az örökkévalóságról, a jövőről, az új haza kereséséről volt szó.
A hit a nem látható dolgokról való meggyőződés, reménykedés abban amit szeretnénk, ha megvalósulna.
Vannak akik a mulandó világban próbálják élvezni az életet, anyagiakat felhalmozva.
Vannak, akik pedig sokszor a nélkülözést is elfogadva, vagy abban élve tudják, hogy itt csak vándorok vagyunk és fent van a hon.
Értékek, mi az érték? Vagyon, pénz, állás, kocsi, ház, szépség, izmos test? Mi?
Miknek vagyunk a rabjai? Isten sok mindent adott, hogy az életünket segítse, ilyen egy lakás, munkahely, a család. Ám nem mindenek felett.
Érhet bennünket annyi minden, gyűlölhetnek, megvethetnek, eltiporhatnak, kifoszthatnak, becsaphatnak, ám mi akiket Isten kihívott ebből a világból, hogy a nem látható eklézsia, Krisztus testének tagjai legyünk, nem ragadhatunk le ezeken, főleg nem lankadhatunk.
Mi új hazát kerestünk, kaptunk és tartunk feléje, a helyünket Jézus már elkészítette.
Addig is küldetésünk van, akár szavak nélkül is a tetteinkkel rávilágítani arra a szűk ösvényre, ami oda visz Jézushoz és az örökélethez.
Így már értem, hogyan lehet úgy lefeküdni, hogy éjjel nem kínoz az álom, és hogyan lehet belenevetni (hogy Tóth Pétert idézzem) reggel az előttünk álló feladatokba, gondokba.
A szeretet az a forrás, ami végig táplálja életünket, a szívünk dobbanását, addig míg HAZA nem érkezünk.
Ahol együtt lehetünk Krisztussal, az Istennel, a Szentekkel és elődeinkkel, akik már hazaköltöztek.
Már nagyon várom a találkozást!
Addig is teszem, ami a dolgom, szolgálom hűséggel, bűnbánattal, hittel Istenemet.

Üdvözlettel:

Szepes Péter
teológus
Bokor