2010. szeptember 26., vasárnap

Terepgyakornokok

A SZAKMA

Amikor írtam a pályázatomat, az igazgatói poszt elnyeréséért, 2008 nyarán (Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon, Bercel-erről van szó) szóval, akkor a megvalósítandó programok között szerepelt az is, hogy szeretném terepgyakorlati hellyé tenni az Intézetet.
Hála Istennek, az elmúlt 2 évben már volt nálunk 2 akkreditált szociális továbbképzés, kettő számítógépes tanfolyam, amelyből az egyik OKJ 34-el kezdődő szakmát is ad, és többször, több képző intézetből megfordult nálunk terepgyakornok hallgató, illetve hallgatók csoportja.
A legújabb hír és szakmai siker, hogy az egyik hallgatói csoport, akik szociális gondozó-ápolóknak tanulnak, (Tüske Kft.) a záró elméleti és gyakorlati vizsgájukat, szeptember 30-án intézményünkben tartják.
A héten Kállóról egy szociális munkásnak tanuló, ott dolgozó családgondozó volt egy nap gyakorlaton, míg egy baptista (szívem csücske az ügy) teológus hallgató házaspár voltak látogatóban nálunk.
A teológus házaspárral megállapodtunk abban, hogy e félévi kötelező gyakorlatukat nálunk töltik le, három héten át folyamatosan az Intézményünkben lesznek/élnek majd (szolgálati lakás egyik szobájában fognak lakni) és kapcsolódnak be a mentálhigiénés csoport munkájába, Ponyikai Lászlóné vezető-pedagógus irányításával, aki egyben az általános helyettesem is.
Óriási örömmel töltött el az is, hogy dr. Fehér Edit igazgató asszony kolléganőm (Reménysugár Otthon, Balassagyarmat) a héten közölte, hogy 2011. májusában a Szociális Igazgatók Magyarországi Egyesületének, Nógrád Megyei Tagozata az éves szakmai -minden bizonnyal-akkreditált konferenciáját Bercelen rendezik, ahol házigazdák lehetünk.
Szóval mind ez nagyöröm, és a nagy betűs SZOCIÁLIS SZAKMÁRÓL szól, és ez a lényeg!

Üdvözlettel:

Szepes Péter
igazgató

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése