2013. december 22., vasárnap

Az Úr nagy napja

Mal. 3,19-24.

Mai bokori igehirdetésem Advent 4. vasárnapján:

A babilóniai fogság után, kb. Kr. e. 460 körül tevékenykedett Malakiás próféta, de még Ezsdrás és Nehémiás színre lépése előtt. Tehát az ország, Jeruzsálem és a templom újjáépítése előtt vagyunk. Malakiás nevének jelentése: „Az én követem”. Az Úr követe volt ő. Számomra és számunkra is elkerülhetetlen tény: biztosan találkozni fogunk, találkoznunk kell Jézussal, attól függetlenül, hogy hiszünk-e benne. Az igénk egyértelművé teszi, hogy az ember bűnös, ezt az ószövetségi zsidók is elfogadták. Csak a többségük, vallási vezetőik annyira félresiklottak, hogy úgy gondolták a törvény betartása által ki lehet jönni ebből az elveszett állapotból, kegyes életükkel helyre lehet ezt hozni. Ezért, amikor Jézus egyértelműen tanította, hogy csak általa van üdvösség, teljesen kikeltek, ész veszejtve emberi mivoltukból, és Istenkáromlónak, tartották a názáreti ács fiát. El akarták hallgattatni. Az ige itt különbséget tesz a kevély és hűséges bűnösök között. Isten dicsősége, pedig mindentől láthatóbb lesz. 
A kevélyeket eltapossa, a hűségeseket felemeli és ezek fognak ítéletet tartani a kevélyek között. Malakiás már Jézusról prófétált. Isten dicsősége mindenki előtt látható lesz.
Itt azt mondja Malakiás, hogy Illés visszajön. A zsidók ezt könnyen el tudták fogadni, hisz Illés nem halt meg, élve lett elragadtatva. Itt viszont nem Illésről, hanem Illés lelkéről tesz tanúságot és Bemerítő Jánosra utal, Jézus útkészítőjéről. Az Úrjézus nagy napja már eljött, hiszen a próféciától számított 500 évre megszületett, de adventi értelemben is kell érteni. Jézus 2. eljövetele pusztulást is fog hozni. 1. eljövetele azért volt, hogy életet hozzon. Jézus le fogja zárni a kegyelmi időszakot és sajnos sokak számára ez a pusztulást fogja jelenteni. Mi azért vagyunk, hogy sokakat Jézushoz vezessünk a pusztulás elől. Mi is útkészítői kell, hogy legyünk, a 2. eljövetelének előkészítői.
Az is tény, hogy Isten igazságot tesz, és megmutatja szándékát. Ez minket pozitívan kell, hogy érjen, és nem felejtsük, hogy őrállók is vagyunk! Hisz az Úr nagy napja itt lesz!
A hűségesek, mint eszközök fogják az ítéltet végre hajtani. Illés visszajön. A zsidók ezt el tudták fogadni, hiszen nem halt meg, élve ragadtatott el a Mennybe, tehát visszajöhet, mert él. Illés lelke Bemerítő Jánosban jött el, aki Jézus útkészítője volt, és fizikálisan is 3 hónappal előbb született. Előzményként, a Malakiás 3,13-18 versekből kiderül, hogy a hűséges bűnösöket megdorgálja az Úristen, mert nehéz, olykor szenvedő életüket állítják szembe a kevélyek, bűnösök, gonoszok boldogságával és sikereivel. Isten egyértelművé teszi, hogy nem csak eljövetel lesz, hanem igazságos ítélet is, Isten igazságot tesz és megmutatja szándékát. „Íme jövök…!” ez a kulcs mondat. Őrállókká tett minket Isten, mint Ezékielt. Ha nem mondjuk meg a bűnösnek a vétkét, ő elveszik, de vérét rajtunk kéri számon az Úr, de ha megmondjuk és elveszik, akkor a vére az ő fején marad. A világnak el kell mondani, hogy Jézus nem sokára visszajön, és ítélet, pusztulás lesz osztályrésze azoknak, akik Jézust elutasították. De ma még van idő és alkalom Jézust elfogadni, ne tétovázz! Nekünk, pedig tisztán, munkálkodva kell várni Urunkat, hogy a Vőlegény tetszésére legyen a Menyasszony. Ámen!     

Szepes Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése