Colosseum-Róma

Olaszországi nyaralásunk-Colosseum

(A keresztyének hűsége örök példa)

Isten kegyelméből feleségemmel 2013. 07. 04-10-ig megnézhettük Olaszország gyöngyszemeit, nyaralásunk, pihenésünk során. Szlovénián át: Trieszt, Firenze, Róma, Vatikán, Nápoly, Sorrento, Tirrén tenger, Capri szigete, Pompei és Padova mind egy-egy állomása volt körutunknak. Óriási élményekkel gazdagodtunk. Mégis a Colosseum meglátogatását szeretném kiemelni, mert hívőembernek ez jelentett nekem a legtöbbet, és gondolkodtatott el.

Római programunk végén következett a Colosseum meglátogatása, amit Vespasianus császár építettet és 80-ban készült el. Családi nevéről Amphiteatrum Flaviumnak nevezték el és csak a középkorban ragasztotta rá a nép a Colosseum nevet, a közelben álló hatalmas colossális Néró szoborról. A legfelső 3. üléssort Domitianus császár fejezte be és közel 60 ezer-100 ezer néző fért bele egyszerre. Vadállatok küzdelmei délelőtt, délben kivégzések, főleg keresztyéneket, délután, pedig gladiátor harcokból állt a program. A gladiátorok, akik önként és rabszolgasorsuk miatt lettek azok a Colosseum alatt (még 10 méter mélyen voltak helyiségek) éltek és itt voltak a vadállatok ketrecei is. Este felé, hogy legyen fény a gladiátor küzdelmekhez a keresztyéneket gyújtották meg égő fáklyákként, hogy ezzel világítsanak. Borzalmas!

A rómaiak úgy gondolták, hogy a keresztyének azzal, hogy nem ismerik el pogány isteneiket és „csak” egy Istenhez ragaszkodnak, őket veszik semmibe, és létüket érezték veszélyben, ezért is, illetve a császár istenségének tagadásáért adták halálra az első keresztyéneket. Vadállatok, katonák elé vetették, vagy máglyán égették el őket, miközben a 60 ezres tömeg élvezettel nézte a „produkciót” a cirkuszt.

Amikor július 7-én vasárnap ott álltam a Colosseumban és néztem le a küzdőtérre megelevenedett velem a Teatrum, és hallani véltem a keresztyének Istent magasztaló énekét, imáját, a vadállatok üvöltését, és érezni véltem a máglyák füstjét. Magamba néztem és mérleget vontam. Mérleget vontam a tekintetben, hogy hatok-e én úgy a környezetemre, a társadalomra, „uralkodóinkra”, ahogy az első mártír keresztyének tették? Milyen az én elkötelezettségem Jézus Krisztus iránt? Egy kis jólétért, csendességért, jó állásért, kényelemért feláldozom-e hívőéletem egy-egy darabkáját, vagy Jézust helyezem mindenek elé? Megtagadom-e a gonosz világ eszméjét, a politikai hatalmakat Jézusért? Testem megmentése elé helyezem-e a lelkem megmentését? Konfrontálódok-e a társadalommal is ha kell, vagy csak a pénz számít? Amikor egyedül maradok Jézus ügyével, ciki-e, vagy örömmel látok túl ennek a világnak a korlátain, határain és várom vissza Uramat és Megváltómat? Jézusommal való közösség fontosabb-e, mint ennek a világnak a megbecsülése? Végül ha el kell jönnie, akkor oda adom-e életem Jézusért? Ezeken a kérdéseken töprengtem meghatódva a római Colosseumban, emlékezve hithőseinkre, akik már kiállták a próbát! Te, én hogyan állunk ezzel?

Szepes Péter

A cikk megjelent a Békehírnök (A Magyarországi Baptista Egyház Hetilapja) CVII. ÉVF. 30-31. számában.