A templomi üzletelés Jézus szemével

„Bement a templomba, nekifogott és kiűzte az árusokat, és azt mondta nekik: Meg van írva: az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek. És tanított naponként a templomban. A papi fejedelmek pedig, és az írástudók, és a nép vezető emberei, el akarták őt veszíteni. De nem tudták, mit cselekedjenek, mert az egész nép csüggött rajta és hallgatott rá.”

                                                            (Lukács evangéliuma: 19, 45-48)

Akaratlanul is az jut az eszembe, hogy „Az az indulat legyen benneteket, ami Jézus Krisztusban is megvolt…” /Filippi 2, 5/ olvashatjuk a Krisztus Himnuszban Pál apostol szavait. Ami az egyik legszebb megfogalmazás Jézus golgotai váltsághalálára. Felmerül a kérdés: akkor most hogyan egyeztethető össze a két igerész, a fenti Lukácsi és a Páli? Most akkor olyan Jézusi indulat legyen bennünk, mint amikor felborogatta a pénzváltók asztalait, és kiabálva kötéllel kikergette a „rablókat és latrokat”, vagy olyan, aki önmagát adta a bűnösökért a kereszten? Hogyan kell egy hívő embernek, Jézus engedelmes követőjének, tanítványának viselkedni adott helyzetekben, vagy egyáltalán?

Három, komoly kérdés ez! Próbáljuk sorban megválaszolni őket. (igék, indulat, mi mit tegyünk?)

- Fontos leszögezni, mind a két idézett igékben ugyan arról a Jézusról van szó. Jézus önfeláldozásának egyik állomása volt a bevonulás Jeruzsálembe (hozsánna Dávid Fiának…!) és a templom megtisztítása. Jézus mindent az emberek megmentéséért tett, és megtanította nekünk, hogy van amikor a legtöbbet a kijózanításért, a bűnökre való rámutatásért, nem szelíden és halkan tehetünk a legtöbbet, hanem keményen és ellentmondást nem tűrően. Mert megengedhetetlen elnézni dolgokat. Ha a templomi megtisztítás után, valamelyik „kiűzetett” elgondolkodott Jézus szavain és tettén, akkor volt miért bőven magába szállnia, hogy mit is tett az Isten házával, azaz Istennel. Mert a kettő nem választható el egymástól. Pont a farizeusok és a vének, írástudók hangoztatták állandóan a mózesi törvényeket, a zsidó hagyományokat és szabályokat, és még is pont ezzel mennek szembe, amikor egy olyan kultikus, és nemzetileg is stratégiai helyet, mint a templom, hagyják meggyalázni, de legalább is egy légtérben eltűrni a piaci árusítást, a tisztátalanságot, a szertartással, a szenttel. Pont Jézus volt az, aki kihangsúlyozta a Samáriai asszonynál, hogy eljön az idő, amikor nem Jeruzsálemben, meg helyhez kötötten, hanem lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát. (János 4. rész) De a zsidó vezetők azt hirdették már évszázadok óta: a templom az Isten lakhelye! Akkor mibe nézték az Istent, ha latrok barlangjává tették? Igen, semmibe! Jézus ezt nem tűrte el, ezt a hihetetlen KÉPMUTATÁST, hogy egyszer a tórából olvasok fel és tanítok, utána pedig üzletelek a templomban, erkölcstelen, tisztátalanul élőkkel, mert anyagi hasznom van belőle. Isten igéjének is helye van ott, de a pénznek, business-nek is. Jézus undorodott ettől, és ezért kergette szét őket, nagyon helyesen. Kérdezem: mi mire használjuk templomainkat, imaházainkat? Milyen szívvel, lélekkel megyünk be oda?

-A Krisztusi indulat. Megüresítette magát, szolgai formát vett fel, lemondva isteni rangjáról, és nem tekintve azt zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, hogy minden bűnösön segítsen, aztán meg kötélből font korbáccsal kiveri a bűnösöket, asztalokat borogatva a templomból, jó mérgesen. Na akkor hogy is van ez? Meggyőződéssel vallom, hogy ugyan arról az indulatról van szó! Ugyan abból a tiszta forrásból fakad, és ugyan azt a célt szolgálja. Megmenteni a bűnöst és véget vetni az Isten gyalázásnak. A legtöbbet azzal árthatunk Isten ügyének, ha eltűrünk dolgokat, bűnöket, és azt hisszük, hogy a képmutatóan szelíd, alázatos stílussal, és bűnös viselkedések megengedésével leszünk szimpatikusak, és meg akarunk felelni a bűnös embernek. Kétségtelen, hogy a bűnöst (már csak magunkba nézve is, akik szintén bűnösök vagyunk, de kegyelmet kaptunk) szeretni kell, és terheit enyhíteni, Jézus felé terelgetni, és ezt nem lehet csak a Szentlélek vezetésével. Jézus szerintem azért volt annyira kemény a templomban, mert a főpapok, farizeusok vezették bele ebbe a bűnbe a népet, miközben Isten nevében prédikáltak, és a mércét ők állították fel, és ez borzasztóan veszélyes, hiszen aki távolabb van Istentől, az ezt helyesnek tartja és mivel a pap deklarálja ezt a viselkedést, úgy gondolja, minden rendben van. A magyar népegyházak és egyéb irányzatoknál is nagy hibának és elfajzott viselkedésnek, istentelenségnek tartom, hogy „szentesítve” van a bűn, és elhitetik a néppel is, hogy az helyes és minden ok. Aztán az Imádság Házában alig imádkoznak.

-Mi mit tegyünk tehát? Szüntelenül imádkozzunk, hogy Pált idézzem újra. Legyünk alázatosak is, mert nem érdem szerint kaptunk kegyelmet, és Jézus a vérét adta a világ bűneiért. Tehát, amit AZ ÁRTATLAN ÉS SZENT megtett, azt mi nem mocskolhatjuk be azzal, hogy embereket megbélyegzünk, eltaszítunk és megutálunk! Viszont azt sem tehetjük meg (ez a helyzettől függ), hogy asszisztálunk a bűnhöz és a bűnös embernek akarunk megfelelni és nem Istennek. Amikor meggyalázzák Istent és az Ő szent nevét, -ahogy Jézus idejében a templomi árusítással is ez történt meg- akkor ott egy engedelmes, hívő ember csak egyet tehet, radikálisan fellép ez ellen (kerül amibe kerül!) és nem tűri el, hanem felszámolja. Mert a „csontjainkba rekesztett tűz” nem engedi, hogy máshogy cselekedjünk. Aztán ezt a képmutató álhívők, egyházi vezetők, és a világ mivel díjazza? Az már egy másik kérdés. Bemerítő János, Jézus esetében halállal díjazták, mindkettőjüknek az életébe került ez, de Jézus esetében pont ez hozta el a mi megváltásunkat, Jánosnak pedig az üdvösséget.

A mi üdvösségünk is ezen múlik: meg maradunk-e tisztának és szentnek!

Szepes Péter

teológus