Puzzle-nek lenni Isten kezében

47. Zsoltár

 "¹A karmesternek: Kórah fiainak zsoltára.  ²Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt! ³Mert a felséges ÚR félelmetes, nagy király az egész földön. ⁴Népeket vet alánk, nemzeteket lábaink alá. ⁵Kiválasztja a mi örökségünket, Jákób büszkeségét, akit szeret. (Szela.)  ⁶Felvonul Isten ujjongás közben, kürtzengéssel jön az ÚR.  ⁷Zengjetek Istennek, zengjetek! Zengjetek királyunknak, zengjetek! ⁸Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki éneket!  ⁹Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten. ¹⁰Összejöttek a népek előkelői Ábrahám Istenéhez, mert Istené a föld minden uralkodója, igen magasztos ő!"

Elsőre az jut eszembe, hogy harsogva, ujjongva az Úr előtt van valaki, arra hamar rászólnak, hogy milyen nagy „karizmatikus”, és illetlenül viselkedik a gyülekezetben. Megjegyzem, magam sem szoktam ott harsogni. Akkor vagyok igazán szabad, ha az Úrnak vetem alá az életem, az akaratom, „mert ahol az Úr lelke, ott a szabadság.” Ő hatalmas Isten, akinek a föld minden népe alá van vetve, királyostól, szolgástól. Porszem vagyok, de olyan akit az Isten számon tart és szeret. Talán olyan ez, mint egy puzzle, sok kis kockából áll, ami önmagában nem árul el sokat alkotójáról, ám összeillesztve őket, csodás kép rajzolódik ki, de a puzzle-ek nélkül ez nem lenne egységes egész. Puzzle vagyok Isten kezében, ami csak oda passzol, ahová Isten szánt, sehová máshová, be lehet illeszteni más alakba is, de az deformált, és nem oda illő lesz. Csak oda illek, simulok bele az Isteni képbe, tervbe, ahová Ő szánt. Akkor viszont ha engedem, hogy oda helyezzen, akkor elengedhetetlen darabkája leszek az üdvtervnek és ez csodálatos kegyelem és kiváltság. Olyan jó Isten puzzle-jének lenni! Van még hely a táblán, van miért küzdenünk.

Szepes Péter

teológus