"Monda pedig (tudni illik.: Jézus): Egy embernek vala két fia;
És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont.
Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.
Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.
És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, amit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.
Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!
És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!
És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.
És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam !
Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!
Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és táncot.
Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza.
Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.
Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot.
Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott."
(Lukács evangéliuma: 15. rész: 11-32. v.)
Az ember egyet nagyon tud, kikérni a jussot és rendelkezni a saját élete fölött.
A juss az életünk, amit Isten adott nekünk, ám ennek a minőségétől, tartalmától függ az örök életünk.
Nem önerőből lehet ezt végig csinálni, hanem csak Isten tenyerén, Neki engedelmeskedve.
A vég cél az üdvösség és rögös út vezet el hozzá.
Ma is nagyon sokan elkérik az életüket Istentől, aki megszakadt szívvel, mint Atya odaadja azt, hiszen ő nem robotokat teremtett, hanem érző embereket szabad akarattal.
Az életen most értsünk inkább életvitelt, úgy érthetőbb mit szeretnék kifejteni.
Van aki úgy gondolja nincs Isten, ezért ő saját élete istene.
Ádám és Éva volt az első (és nem utolsó) tékozló ember-pár.
Nem volt jó az Atya mellett az Éden kertben, valami más és "több" kellett nekik, kis biztatással (ördög kígyó képében) ez a "többlet", olyan lehetsz mint Isten.
Ne légy alárendelt, vedd kezedbe életed, és lépj az Isten helyébe, Őt pedig töröld az életedből.
Ja, hogy azt nem mondja az ördög, hogy ő akar az ember istene lenni, hát ő embergyilkos, csaló, hazug. Istenre ha nem figyelünk: vége, van amikor örökre.
A tékozló fiúnak meg volt mindene, de "szabadságot" akart, önrendelkezést élete felett, kívül az atyai házból.
Ismerjük mi lett a vége. Látszólagos barátok, akiknek addig kellett, míg van pénze, parázna nőkre költötte el, tivornyázott, mulatott, és a földi féktelen vágyainak élt, egy darabig...
Aztán elfogyott a pénz és a barátok is, amikor igazán bajba került és már a disznók mosléka is jó lett volna, nem maradt mellette senki és a biztos halál várta.
Mielőtt a tékozló fiú életvitelén ítélkeznénk és a barátokén, akiknek csak addig kell a másik ember társasága, míg ki lehet használni és a "farvizén" utazni előre, szóval mielőtt moralizálnánk, jusson eszünkbe Nátán próféta mondata Dávid királyhoz: "te vagy az az ember!..."
Szóval mi vagyunk a tékozló fiú!!!
Hahó értjük ezt!?
Minden ember tékozolja az életét, addig míg Jézus Krisztust be nem engedi a szívébe.
Óriási kegyelem, hogy a fenti bibliai történetben, az Atya a tékozló életvitel ellenére is továbbra is nagyon szereti a fiát és VISSZAVÁRJA.
Amikor lelkigondozónak tanultam, ott mondta az egyik tanárom, hogy egy kislánnyal lerajzoltatták a tékozló fiú történetét, ahogy ők megélik. A rajzon volt egy nagy ház, aminek az ablakából az Atya távcsővel kukkolta a távoli határt.
A kislány így élte ezt meg, és mennyire találó volt a rajza!
Érdekes a másik fiú esete is. Te itt vagy velem és mindenem a tiéd, de ő elveszett, meghalt és újból él-mondta az Atya, az értetlenkedő, tán féltékeny idősebb fiának, akit ugyan úgy nagyon szeretett.
Isten, Jézusban megmutatta, hogy nem az (ön)igazakért jött, akik gőgösen azt hiszik maguk megváltóik, hanem az elveszettekért. DE "megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek..." írja Pál. Isten mindenkit szeret és kegyelmét kínálja.
Az Atya különösen értésünkre adja, hogy az elesettek felé kiemelt figyelemmel van és haza várja őket és kész megbocsájtani azonnal. "Vétkeztem Atyám az ég ellen és teellened..."
A nyomorult élet beláttatja velünk (és Jézus nélkül minden életforma nyomrult, higgyék el nekem), hogy Jézus nélkül nincs igazi boldogság, békesség és üdvösség.
Van vissza út!
Jézus által lettünk Fiak.
Jézus által lettünk Fiak.
Egy ellenségünk van (az ördög mellett) az idő.
Fogy a kegyelmi idő ugyan is.
Aztán eljön az amikor már nincs vissza út.
Tanuljunk irgalmat, kegyelmet elesett embertársaink iránt.
Ne tékozoljuk életünket, hanem maradjunk az Atya házában és szolgáljuk Őt.
Csak ennek az életnek van értelme.
Vigyázok el ne essek és ne lépjem át a küszöböt.
Köszönöm, hogy Jézus enyém vagy!
Dicsősség ezért az Istennek!
Szepes Péter
teológus, igazgató
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése